Guy Dollé, miután annak megjelenése óta ellenséges felvásárlási ajánlatnak minősítette az indiai konkurense kezdeményezését, és mindent megtett, hogy a részvényesek elutasítsák azt, most mégis békülékenyebb hangot ütött meg. Az Arcelor vezérigazgatója ugyanis hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, mint fogalmazott, annak érdekében, hogy megismerjék a felvásárlási ajánlat pontos részleteit. Tisztázni szeretnék azt is, hogy a Mittal tervei hogyan hatnak az Arcelor részvényeinek értékére.

Guy Dollé bejelentését üdvözölte Laksmi Mittal, aki reményét fejezte ki, hogy egy konstruktív légkörű megbeszélésen tisztázni lehet a félreértéseket, és meg tudják győzni az Arcelor vezetőit, hogy a felvásárlás nem ellenséges, hanem partneri viszonyra törekednek.
Mint ismert, egy hónapja tett 18,6 milliárd eurós ajánlatot a világ vezető acélgyártója, a Mittal a forgalmát tekintve második legnagyobb Arcelorra. Ez azonban mind a cég menedzsmentjének, mind pedig a kisebbségi részvényesként érintett országoknak - Luxemburg, Franciaország, és Spanyolország - ellenállásába ütközött. Más tulajdonosok ugyanakkor nyitottak voltak az ajánlatra, és Lakshmi Mittal korábbi nyilatkozata szerint a részvényesek több mint 50 százaléka támogatja a két vállalat közötti tárgyalások megkezdését.