5p

Az elmúlt egy évben nagyjából félmillió új ügyfelet szerzett a három magyarországi mobilszolgáltató cég. A piaci verseny elsődleges szempontjává a régi előfizetők megtartása vált – írja a Népszabadság.

Amellett, hogy évek óta a tarifákról szól a mobilcégek versenye, a társaságoknak igencsak különböző kihívásokkal kellett megküzdeniük 2006-ban. A Vodafone elmúlt hónapjai a hatékonyságnöveléssel és a harmadik generációs technológia bevezetésével teltek. A Pannon átesett egy márkamegújításon, a T-Mobile jogilag beolvadt a Magyar Telekomba.

Az elmúlt egy évben 541 ezerrel nőtt a hazai mobil-előfizetések száma, így meghaladta a 9,6 milliót. Ebből 8,9 millió SIM kártyát használtak az elmúlt három hónapban, vagyis ennyi lehet az aktív előfizetések száma - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) adataiból. Az előfizetők számát tekintve kissé növelte piaci részesedését a Vodafone (0,67 százalékkal), a másik két szolgáltatóé pedig csökkent: a T-Mobile-é 0,24, a Pannoné pedig 0,43 százalékkal - gyakorlatilag tehát nem változtak a pozíciók.

Az egész piacot érintő változás, hogy nőtt a havidíjas előfizetők aránya: az összes ügyfél 30,5 százalékáról 34,5-re. Az elmúlt évek intézkedései - a félig vagy teljesen lebeszélhető havidíjak, az alacsony tarifák és a csomagokba épített többletszolgáltatások - ugyanis mostanra kezdik éreztetni hatásukat. Százalékokban kifejezve ez annyit tesz, hogy a Vodafone-nál 73,3-ről 65,1 százalékra csökkent a feltöltő kártyás ügyfelek száma, a T-Mobile-ügyfelek 64-65 százaléka ilyen, s a Pannonnál a legmagasabb a havidíjasok aránya: 38 százalék. A havidíjat fizető ügyfelek száma elsősorban az üzleti szférában nőtt a tavasszal bevezetett új kis- és középvállalati csomagok révén - mondta a Népszabadságnak Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója. A T-Mobile-nak ugyanakkor ebben a szegmensben 50-54, a TOP 500 esetében pedig 60-65 százalékos piaci részesedése van.

A mobiltelefonálásra költött pénz azonban egy év alatt alig változott: A T-Mobile-nál 2005. novemberben egy előfizetőre átlagosan nettó 4917 forint jutott, tavaly húsz forinttal kevesebb. A Pannonnál az előző év harmadik negyedéhez viszonyítva hat forinttal, 5009 forintra csökkent az egy előfizetőre jutó bevétel 2006-ban. A havi előfizetők költése apadt, a kártyásoké nem változott. A Vodafone-nál a havidíjasok költése szintén csökkent (9079 forintra), a feltöltő kártyásoké viszont nőtt. Az előbbiek így átlagosan 9079, utóbbiak 3359 forintot költenek havonta, az egy főre eső átlag pedig nőtt, majd kétszáz forinttal. (A cégek számításai eltérőek, így ezek az adatok nem teljesen összehasonlíthatóak.)

A versenyhelyzet változása az ügyfelek által megvásárolt mobilkészülékek árának támogatásában (vagyis az ár egy részének átvállalásában) is lépésre késztette a szolgáltatókat. Korábban jellemzően az alacsony minőségű mobilokat támogatták, ma inkább a közepes és magas árkategóriájúakat - utóbbiak árának akár negyedét is kifizetik.

Mindazonáltal a három szolgáltatót az elmúlt egy évben egymástól jelentősen eltérő feladatok is lefoglalták. Jelesül a Pannonnál a 2006. februári arculatváltás, ezzel a szolgáltatások megújítása volt ilyen. Ove Fredheim a Népszabadságnak elmondta: az év végére 100 százalékos lefedettséget értek el a mobil-szélessáv, az EDGE és a 3G területén - utóbbi 43 településen érhető el. A 3G indulása óta a MobilTv-ét nézők száma és a WAP adatforgalma a korábbiak sokszorosára emelkedett.

A Vodafone-nál egyenesen történelminek nevezték a 2006-os évet: nyár elején a főváros egész területén elérhetővé tették a 3G multimédiás szolgáltatásaikat: a zeneletöltést, mobiltelevíziózást, videotelefonálást és a jóval gyorsabb internet-hozzáférést. Szintén 2006-os újdonság volt a Vodafone Otthon, a vezetékes telefont helyettesítő mobil.

A T-Mobile-nál szintén kiemelt téma volt 2006-ban a mobilinternet, ám a cég vezetője a piaci pozíció megőrzését is komoly eredménynek tartja. A 3G-nél jóval gyorsabb, úgynevezett 3G/HSDPA hálózatával a szolgáltató a lakosság majdnem harmadát eléri - a csak T-Mobile-nál működő hálózat 3,6 Mbps letöltési és 384 kbps feltöltési sebességet produkál. A probléma itt is ugyanaz, mint minden új technológiánál: kevés hozzá a a használható készülék, ám a most négy mobilból és kétfajta laptopba helyezhető netkártyából álló kínálat 2007-ben bővül, a széles sávú hálózat is eléri a 45-50 százalékos lefedettséget, valamint a mostani sebesség dupláját. A cég új terméke a T-Mobile-adatkártyákkal együtt hirdetett noteszgép (notebook): ebből 2006 végéig 6-7 ezer darab kelhetett el - a 3G-s készülékekből pedig úgy 80 ezer.

Winkler János, a T-Mobile vezetője szerint 2007-ben áttörést érhetne el a mobilinternet és általában a multimédiás felhasználás területén, így a jelenleg a bevétel 15-16 százalékát kitevő adatátvitel (beleértve az SMS-t is) jelentősen megnő majd. Hozzátette: nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 2007-ben csökkennek a jövedelmek, ezért visszafogott kereslettel kell szembenézniük a szolgáltatóknak. Mindezek mellett a T-Mobile ismét átesik egy kis fazonigazításon: a T-Mobile International minden országra kiterjedő márkafrissítése révén 2007 első negyedévében új szlogennel, részben megújuló vizuális azonosítókkal és arculattal jelenik meg - közölte a Népszabadság.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!