Mit hozhat a jövő? Lehetséges szcenáriók.
Az osztrák cég ugyanis elegendő tőke nélkül kezdett bele egy önmagához képest óriási akvizícióba, miközben még az előző felvásárlásaiból (mindenekelőtt a román Petroméból) sem tudott a részvényesek számára jelentős értéket teremteni.
Mindeközben - az állami tulajdonos által is befolyásolva, ami szintén nem jó hír - tavaly nekifutott egy teljesen értelmetlen áramszolgáltató-akvizíciónak (Verbund AG), melyet aztán csak az erőteljes befektetői nyomás tudott megakadályozni. Jellemző, hogy dacára az OMV romániai sikerének, miközben a Mol maga nem tudott terjeszkedni, a két részvény árfolyama a mostani csatát megelőző évben gyakorlatilag tökéletesen együtt mozgott.
Mi lehet a végkifejlet?
Általános várakozás szerint az OMV csak akkor tud többségi részesedést vásárolni a MOL-ban, ha legalább negyvenezer forintos árfolyamon tesz, most már egyértelműen ellenséges felvásárlási ajánlatot. Ugyanakkor ennek finanszírozását is meg kell oldania: újabb harminc százalék megvásárlása ilyen áron további öt-hat milliárd eurójába kerülhet. Ehhez meg kell teremtenie a (hitel)finanszírozás forrásait, hiszen ennyi saját készpénze nincsen, ekkora összegű készpénzes tőkeemelésre pedig a tőkepiacok aligha lennének vevők.
Végül megpróbálhat saját részvényeivel is fizetni, de ezt nem lenne egyszerű elfogadtatni saját stratégiai részvényeseivel, az együtt 48 százalékot birtokló osztrák állammal és az arab (szintén állami) IPIC befektető társasággal. Ez a probléma természetesen készpénzes tőkeemelés esetében is fönnállna.
Ha viszont nem tesz ilyen magas áron ajánlatot, akkor biztosan kisebbségi pozícióba szorul. Ebben az esetben viszont sokkal kisebb az esélye mind a Mol-menedzsmenttel való békés egymás mellett élésre, mind az érdemi pénzügyi nyereségre: a mostani árszint felett már csak egy esetleges újabb stratégiai befektetőnek adhatná tovább a részesedését.
Hasonlóképp nincs egyszerű helyzetben a Mol vezetése sem. Hiába kontrollálja a szavazatok egyharmadát, hosszú távon a cégnek ezeket a részvényeket vagy vissza kell vennie és be kell vonnia, aminek nyomán a cégvezetés azonnal elveszíti befolyásának oroszlánrészét; vagy pedig vevőt kell találnia a cég egyharmadára. Amíg pedig valamelyik opció meg nem valósul, addig el kell viselnie egy kényelmetlen nagytulajdonost, akinek ráadásul még az esetleges távozása is veszélyes.
Egy, a sikertelen MOL-befektetésből kiszálló OMV vagy a piacon adja el részvényeit, ezzel lenyomva az árfolyamot, ami egyaránt csökkenti a Mol-vezérkar opcióinak és részvényeinek értékét; vagy stratégiai vevőt keres, újabb, adott esetben elszántabb felvásárló révén - felrúgva a beállt status quót.
A számukra talán legszimpatikusabb, de egyben legnehezebb megoldás az lenne, ha mind a Mol kihelyezett részvényeit, mind az OMV tulajdonrészét a piacon, kisbefektetőknek lehetne értékesíteni. Miután azonban körülbelül a teljes részvényállomány felét kellene eladni, ennek az esélyei egyelőre igen szerények.
Olyan kombinációk is elképzelhetők, hogy a saját részvények egy részét bevonják, és csak a maradékot értékesítik, de ezt a mai vezetés aligha vállalja be az OMV-vel való valamiféle megegyezés nélkül. Végül sor kerülhet arra is, hogy a Mol részvénycserével vásárol újabb céget (akár a szóba hozott szlovén Petrolt), melyért saját részvényeivel fizet, egyszerre szert téve jelentős új piacokra és baráti új tulajdonosokra. Ez a megoldás azonban önmagában is bonyolult, és a kellően nagy méretű, potenciálisan eladó cégek száma is roppant alacsony.
Igazán jó helyzetben érdekes módon az aktívan fellépő kisebb tulajdonosok lehetnek, hiszen az OTP vagy valamelyik Rahimkulov-érdekeltség képes lehet katalizálni a folyamatot. Ahogy az egész történet azzal indult, hogy az orosz befektető az OMV-nek értékesítette induló részvénypakettjét, ugyanígy valamelyikük most is megtalálhatja a következő, kövér bukszájú érdeklődőt.
Mindaddig viszont, amíg nem bukkan fel újabb játékos, a legvalószínűbb kimenet egy ahhoz hasonló patthelyzet lehet, mint amit a vegyipari TVK-nál és Borsodchemnél is láthattunk: miután egyik tulajdonosi csoport sem volt képes kivásárolni a másikat, mindegyikük - akár évekre - beragadt a meglevő pozícióiba. Ilyenkor persze a magyar tőzsde egésze is vesztes, hiszen a részvények közkézhányada és forgalma is a töredékére csökken, az árfolyamot pedig kevésbé a cég valós teljesítménye, sokkal inkább a felvásárlási harc állása (és az arról szóló aktuális pletykák) mozgatják.
Scheidler TamásMenedzsment Fórum
