Szollár Domokos közölte, hogy a fejlesztések is az utasforgalom növekedéséhez igazodnak: a 2008-ra megvalósuló beruházásokat a forgalom alakulásával összhangban, szakaszosan tudja majd bővíteni a BA.
A repülőtéren 2008-ra épülhet fel az új cargobázis, egy többszintes parkoló, illetve valósulhat meg a 2-es terminál bővítése és a légoldali infrastruktúra fejlesztése. Az utóbbi több szatelit móló megépítését jelenti - fűzte hozzá a szóvivő. Már az idén elkészült az ezer férőhelyes hosszútávú parkoló, illetve a meglévő mellett megkezdték egy új biztonsági kerítés megépítését is.
A szóvivő emlékeztetett rá, hogy a privatizációs szerződésben a BAA 2011-ig összesen 261 millió euró fejlesztést vállalt Ferihegyen. Valamennyi nagyobb beruházás terve elkészült, az építési munkálatok a megfelelő engedélyekre várnak - mondta Szollár Domokos.