2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A PSA Peugeot Citroen is komoly takarékossági intézkedéseket jelentett be több vezető autógyártó után, amelyek egyebek mellett leépítésekkel és a beruházások visszafogásával, a többi között a második szlovákiai üzem megépítésének elhalasztásával járnak. A cég nyugat-európai társaihoz hasonlóan értékesítési gondokkal küszködik.

A tervek szerint az Európában jelenleg 133 500 fős létszámot 10 ezerrel kurtítják meg, elsősorban úgy, hogy a távozók, illetve a nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel újakat. Visszafogják a beruházásokat is, egyebek mellett nem építik meg a második üzemüket Szlovákiában, ahol egy új modellt terveztek gyártani. A bővítésre eredetileg 350 millió eurót szántak, a 2010-ben piacra kerülő új modellt a meglévő üzemekben fogják gyártani.

A társaság egyébként az elmúlt egy évben három ízben is kisebb profitot jelentett a vártnál: idén júliusban a PSA 303 millió eurós adózott eredményt jelentett az első félévről, 60 százalékkal kevesebbet a tavalyi első félévi 752 milliónál. A visszaesést a nyersanyagok drágulásával és az éleződő, árengedményeket kikényszerítő piaci versennyel indokolták.

Az üzemi eredmény 691 millió euró volt, 46 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 1,289 milliárdnál. A forgalom 29,093 milliárd euró volt, 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőtti 29,006 milliárdot, 1 764 500 autót adtak el, 0,6 százalékkal többet a tavalyi első félévi 1 754 200-nál. Tavaly a PSA Peugeot Citroen adózott eredménye 1,029 milliárd euróra csökkent a 2004-es 1,646 milliárdról.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!