Komoly támogatást szeretne a Stadler; Hogy néz ki az új vonat (galéria)
Adókedvezmény nélkül nem megy
Dunai szerint Székesfehérvár esetében a támogatás negyven százalékos lehet, vagyis 16 milliárd forint értékű projektet figyelembe véve az állam beruházási adókedvezmény formájában 6,4 milliárd forinttal járulhat hozzá a dologhoz. Első körben hatvan főt vennének fel, de pár éven belül akár négyszázan is munkát találhatnának a fehérvári összeszerelőben.
Emellett Székesfehérvár vállalja, hogy megfelelő képzést biztosít majd a leendő alkalmazottaknak - mondta Warvasovszky Tihamér, hozzátéve, hogy Fehérváron már volt Ikarus gyár, vagyis a fehérváriak értenek a járműiparhoz.
A kormány már tárgyal a támogatás mértékéről - mondta Tarcsi Gyula, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára. Szavai szerint rövidesen megszülethet a döntés is, hogy milyen arányban járulna hozzá a magyar állam a svájci cég itthoni terjeszkedéséhez.
42 milliárdért biztató üzlet
A tervek szerint a fehérvári üzem három lépcsőben érné el teljesítménye maximumát - amely már nem korlátozódna kizárlólag a Flirtök végösszeszerelésére. Az első fázisban havonta egy vonatot szerelne össze hatvan munkás. Ezt követően a gyár kapacitása kétszáz fő foglalkoztatása mellett havi négy vonat elkészítésére bővülne.
Ebben a szakaszban azonban már piacra is dolgozna a gyár. A karosszériaelemek felületkezelésével és elektronikus egységek előzetes összeszerelésével bővülne a tevékenység. Végül, úgy két-három év múlva egy bővítés eredményeként plusz kétszáz alkalmazottal évi 100-160 alumínium kocsitestet raknának össze Székesfehérváron, ami 25-40 négykocsis vonatot jelent. Azaz összességében négyszáz főnek adna munkát a Stadler.
F. Szabó Emese