2p

Megtévesztőnek minősültek a Haszon magazin példányszámra vonatkozó közlései a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa szerint. A Haszon Lapkiadó Kft. jogsértő magatartásáért 10 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa csütörtöki tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Haszon Lapkiadó Kft. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azáltal, hogy az internetes honlapján közzétett médiaajánlatában tényekkel alá nem támaszthatóan közölte egyrészt a 2005. júniusa és szeptembere között a terjesztett és a nyomott példányszámaira vonatkozó adatokat, másrészt a 2006. áprilisában a nyomott példányszámára vonatkozó adatokat - áll a hivatal közleményében.

A jelen versenyfelügyeleti eljárásban kifogásolt médiaajánlat elsősorban azért volt alkalmas a megtévesztésre, mert a kiadó által kinyomtatni szándékozott példányszámra vonatkozóan közölt valótlan információt. Jelen esetben bizonyítást nyert, hogy a kiadó a közléskor nem szándékozott kinyomtatni a lapot abban a példányszámban, amelyet a médiaajánlatában közölt.

A hirdetni szándékozókat természetesen elsősorban az érdekli, hogy a lap mekkora körben kerül terjesztésre. A közöltnél lényegesen - mintegy 10 százalékkal - alacsonyabb nyomott példányszám azonban a terjesztésre és az értékesítésre vonatkozó előrejelzések valóságtartalmát is érinti, hiszen hogy lehetett volna képes a kiadó 36 ezer példányt terjeszteni egy adott hónapban, ha ennél mintegy ötezerrel kevesebb nyomtatott ki.

Gyakori a példányszámra vonatkozó jogsértő közlés a hazai médiában

Ebből következően a fenti magatartás súlyosan sérti a fogyasztóknak a pontos és megbízható tájékoztatáshoz fűződő érdekeit. A GVH az utóbbi négy-öt évben több mint tíz hasonló eljárásban találta jogsértőnek különböző lapkiadók példányszámokra, olvasottságra vagy más média esetében a nézettségre vonatkozó közléseket. A hasonló magatartások jövőbeni elkövetésétől való fokozottabb visszatartás is indokolta a jelen eljárásban kiszabott, a vállalkozás méretéhez képest jelentősebb bírság kiszabását.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!