1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Több hulladékszállító cég is felmondta szerződését a településekkel egy kormányzati kezdeményezés miatt, amelynek végső célja, hogy ne termelhessen profitot a szolgáltató - írja a Magyar Nemzet szerdai számában.

A lap írása szerint az év második felében ezért sok helyen az önkormányzatoknak kell majd biztosítaniuk a szállítást, de nem látszik még, hogy milyen fedezetből.

Nagy György, a Köztisztasági Egyesülés ügyvezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: a települések számára rendelkezésre áll egy uniós pályázat, hogy forráshoz jussanak a hulladékszállításhoz szükséges eszközök beszerzésére.

A lap utal Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár korábbi kijelentetésére, amely szerint a hulladékszállítási cégek száma várhatóan csökkenni fog, az ellátási körzetek növekednek, és mivel a szolgáltatók profitot nem termelhetnek, így a következő egy-két évben akár 30-40 százalékkal is csökkenhet a lakossági személyszállítás díja.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!