2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Akár több milliárd forint kártérítést is kérhet Joav Blum üzletember, ha november 9-ig nem sikerülne megegyeznie a magyar állammal a sukorói ügyben - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A napilap szerint az üzletembert az összeg biztatási kár jóvátételeként illetné meg, mivel a kormány - Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kezdeményezésére - április 10-én nemzetgazdasági okból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Sukoróra tervezett beruházást. A lap ugyanakkor kétségesnek nevezte, hogy az Oszkó Péter pénzügyminiszter által megszabott november 9-i határidő lejártáig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek sikerül-e megállapodásra jutnia a sukorói csereszerződés megszüntetéséről.

A lap emlékeztetett: a megállapodást tavaly július 30-án írta alá Tátrai Miklós vezérigazgató és Joav Blum sukorói lakos. Az üzletembernek a Magyar Nemzet információi szerint már elküldték az MNV tervezetét. Eszerint helyreállítanák az eredeti állapotot: Blum visszakapná a 182 hektár nagyságú két Pest megyei telkét és a befizetett 296 millió forint értékkülönbözetet, az állam pedig birtokba venné korábbi 70 hektáros tulajdonát a Velencei tó partján.

A napilap cikkében arról is ír, hogy Joav Blum neve szerepel az adóhatóság egyik legfrissebb feketelistáján. Mint írták, ebben a kimutatásban azoknak a magánszemélyeknek a neve szerepel, akik huzamosabb ideje nem fizették meg tetemes adótartozásukat. Az APEH szeptember végi adatsora szerint az izraeli-magyar kettős állampolgárságú befektető tízmillió forintnál nagyobb összeggel tartozik a hivatalnak fél éve folyamatosan.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!