Az immár 13 éve hatalmon lévő AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) ugyan megnyerte a 2015. június 7-én tartott, sorrendben immár negyedik parlamenti választását, azonban a győzelem meglehetősen soványra sikerült: a 41 százalékos eredménnyel az 550 tagú parlamentben mindössze 268 mandátumot szerzett, vagyis a korábbi választásoktól eltérően ezúttal nem sikerült abszolút többséget szereznie. A két fő ellenzéki erő, a balközép CHP (25% ) és az nemzeti MHP (16,5%) mellett – a Török Köztársaság történetében először – a kurdokat képviselő baloldali HDP párt (12,5%) is parlamenti mandátumhoz jutott.
A választási eredmények azt jelentik, hogy az AKP – ha nem akar kisebbségben kormányozni – koalícióra kényszerül. Márpedig a koalíciós kormányzás kapcsán Törökország meglehetősen rossz tapasztalatokat őriz: a kilencvenes évek koalíciós kormányai képtelenek voltak hatékony döntéseket hozni, az ország pedig válságról válságra bukdácsolt. Bár Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök – aki hivatali funkciója ellenére aktívan kampányolt az AKP mellett – változatlanul pozíciójában marad a következő években, a gyengébb szereplés meghiúsíthatja azon törekvéseit, hogy a köztársasági elnök hatalmát megnövelő prezidenciális rendszert hozzon létre Törökországban.
Az AKP népszerűségének csökkenésében központi szerepet játszott a török gazdaság utóbbi időben mutatott gyengébb teljesítménye. Míg a 2002 és 2007 közötti években az átlagos GDP növekedés 6,8 százalékos volt, a 2008 és 2014 között ez 3,2 százalékra csökkent. A hivatalos munkanélküliségi adat 11,3 százalék, az elmúlt időszakban szintén emelkedett. A folyó fizetési mérleg hiánya 6-8 százalék, ami a török gazdaság óriási külső finanszírozási igényét, és így sérülékenységét is mutatja. A török líra az idei évben 20 százalékkal értékelődött le a dollárhoz képest.
A növekedés újraindítása érdekében a választások előtti időszakban Erdogan köztársasági elnök politikai nyomást próbált gyakorolni a török központi bankra, hogy a kamatláb csökkentésével felpörgesse a gazdaságot. Bár az Erdem Başçi, a jegybank elnöke sikeresen ellenállt a monetáris lazítás irányába ösztökélő nyomásnak, a befektetők nem nézték jó szemmel a politikai befolyásolási kísérletét.
A 2015-re és 2016-ra adott legfrissebb IMF előrejelzés is mindössze 3,1% és 3,6%-os növekedést vetít előre. Ez természetesen az EU gazdaságok teljesítményéhez viszonyítva jó növekedési kilátásnak látszik, mégis sokan a feltörekvő országokat sújtó „middle income trap” jeleit látják a török gazdaságban. A „csapda” elkerülése érdekében Törökországnak további komoly szerkezeti reformokra lesz szüksége, nagyobb hangsúlyt helyezve a kutatás-fejlesztésre, a nagyobb hozzáadott értékű export-termékek súlyának növelésére.
Ebben az európai uniós kapcsolatok alakulása kulcsszerepet játszhat. Az Európai Unió a kétezres évek elején a motorja volt a török gazdasági reformoknak. Bár Törökország a saját „keleti nyitása” keretében az elmúlt években szorosabbra fűzte kereskedelmi és gazdasági a kapcsolatait a térség más országaival (pl. Oroszország, Irak, Szíria), az elmúlt évek fejleményei negatívan hatottak vissza ezekre a relációkra. Az Európai Unió ismét felértékelődhet a törökök számára. De ugyanígy nő Törökország geopolitikai súlya és szerepe is: mint energetikai „hub” (csomópont), elsősorban az európai gázellátás tekintetében, és mint „muszlim mintaállam”, mely gazdasági sikerével és demokratikus berendezkedésével (amit a mostani választások is igazolnak) pozitív példa lehet a térség államai számára.
Kérdés, hogy a mostani választások hatására hogyan alakul át a török politika a következő években, és hogy képes lesz-e a meggyengült kormányzati erő hatékonyan válaszolni az őt érő kihívásokra.
Szigetvári Tamás
tudományos főmunkatárs
MTA KRTK VGI
