Kik állnak a háttérben? Korábbi munkabeszüntetések Ferihegyen.
Három szakszervezet áll a megmozdulás mögött
Az RMGSZ és a FORTISZ a BA Rt. 2300 foglalkoztatottjának 30 százalékát tömöríti, közülük sokan forgalmi területen dolgoznak. A forgalmi rámpatisztek a felszállás előtt ellenőrzik a repülőgépen a teher eloszlását, azaz kiegyensúlyozzák a terhelést.
Az RMGSZ által létrehozott sztrájkbizottság még múlt hétfőn kezdett megbeszéléseket a repülőteret üzemeltető társaság menedzsmentjével.
Szeptemberben sikerült megállapodni
Mint arról az mfor.hu korábban beszámolt, Ferihegyen szeptemberben már fennállt egy komolyabb, folyamatos sztrájk veszélye. Igaz, akkor a repülőtéren működő hat szakszervezet közül öt alakított közös sztrájkbizottságot: a most is aktív RMGSz, LDFSz és FORTISz mellett az RFDFSz, valamint a JESz. A tiltakozás részeként szeptember 5-én kétórás figyelmeztető munkabeszüntetés zajlott le.
A mintegy kéthetes tárgyalássorozat szeptember 11-én eredménnyel zárult: a felek éves szinten közel 17 százalékos alapbéremelésben, 3 éves kollektív szerződésben, havi harmincezer forintos béren kívüli juttatási csomagban, valamint 57 ezer forintos üdülési hozzájárulásban egyeztek meg. Ez azt jelenti, hogy 2006-ban 417 ezer forint értékű adómentes juttatás jár minden dolgozónak. A megállapodás részét képezte a földi kiszolgálás és a minibusz tevékenység önálló társaságban történő működtetése is.
Wéber Balázs
Menedzsment Fórum