4p

A vállalat éves összevetésben kedvező számokat közölt. Az adatokat Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója részleteiben is ismertette hétfői sajtótájékoztatóján.

A Richter vezetője mind a kellemes, mind a kellemetlen meglepetéseket hozó negyedéves számok után hangsúlyozni szokta, hogy három hónap eredményéből soha sem érdemes hosszabb távra vonatkozó következtetéseket levonni. Most ugyanakkor Bogsch Erik azzal kezdte a tájékoztatót, hogy az év/év alapú összehasonlítás már jóval reálisabb képet fest a folyamatokról, mint két negyedév összevetése.

A társaság éves árbevétele 389,69 milliárd forint volt, 6,7 százalékkal több, mint az előző évben, euróban mérve 6,1 százalékkal emelkedett. Miközben számos területen előrelépett a vállalat, de nehézséget okozott az árak eróziója. Az adózott eredmény mind euróban, mint forintban bővült, előbbi fizetőeszközben 16,8, forintban 17,5 százalékkal emelkedett 2015-höz képest. A negyedik negyedévben egyébként 19,35 milliárd forint nyereséget ért el a Richter, ez több mint duplája a bázisidőszaki 9,51 milliárdnak, árbevétele 19,2 százalékkal 105,67 milliárd forintra nőtt.

A háttérben több okot is érdemes megemlíteni a vezető szerint. Fontos kiemelni, hogy a vállalat nőgyógyászati termékei továbbra is jól teljesítenek világszerte. Mind az Esmya nevű készítmény, mind pedig a néhány évvel korábbi felvásárlás során szerzett ún. Grünenthal-portfólió értékesítése növekedett. Nem véletlen, hogy a nőgyógyászati és fogamzásgátló termékek aránya az értékesítésből globálisan 38 százalékot tesz ki. A gyógyszergyártás árbevétele tavaly átlépte az 1 milliárd eurós szintet, míg a nőgyógyászati termékeké elérte a 400 millió eurót. A vezető azt is kiemelte, hogy tavaly a Vraylar nevű termék után kapott royaltybevétel erős pozitív hatással volt az eredményekre.

Nem csak a termékportfólió esetén láthatóak változások, hanem átrendeződött az árbevétel földrajzi megoszlása is. Három éve a FÁK országok számítottak a legfontosabb piacoknak, hiszen a teljes bevétel 40 százalék feletti arány származott innen, 2016-ben viszont már csak 31 százalék. Mindezt a diverzifikációt úgy tudta a Richter végrehajtani, hogy közben az árbevétele gyakorlatilag folyamatosan bővült.

A keleti piacok kapcsán Bogsch Erik azt is elmondta, hogy a legfontosabbnak számító orosz piacon csökkent az árbevétel. Ebben elsősorban a rubel a ludas, amelynek éves átlagárfolyama tavaly 12 százalékkal csökkent az euróhoz képest. Az év elején még 80 rubelt is kellett fizetni egy euróért, ez az év végére jelentősen mérséklődött, hiszen a 65-ös szint körül stabilizálódott a kurzus. Mindez az utolsó negyedéves számokat már javította, ám a növekvő pénzügyi eredmény a vezérigazgató szerint nem szabad, hogy megzavarja az elemzőket. A vezető azt is hangsúlyozta, hogy az orosz piacon lassú fordulatot várnak, és az idei évben rubelben már kisebb növekedéssel számolnak. A bázis miatt pedig, ha a rubel nem gyengül ismét, az nyereségben is tükröződhet majd.

Az idei számokat illetően két jó hírre is emlékeztetett Bogsch Erik. Az amerikai gyógyszerhatósághoz idén adják be az Esmya forgalombahozatali engedélyét, igaz a forgalmazás optimális esetben is csak 2018-ban kezdődik majd meg. A Levorset fogamzásgátló készítmény forgalmazására viszont már megkapta az engedélyt a Richter több nyugat-európai országra, így az ebből keletkező eredmények már tükröződhetnek a következő negyedévek számaiban.

A 2017-es évben három olyan régió lehet, hol folytatódhat a Richter erősödése, Nyugat-Európában (EU-15), ahol elsősorban a nőgyógyászati termékek értékesítésének további bővülését várják, és euróban 10 százalékkal növekvő árbevétellel tervez a cég. Emellett Kínában és Latin-Amerikában is kisebb bővülést prognosztizálnak.

A jelenleg legerősebb terméknek számító Esmya esetében a vezető idénre 80 millió eurós bevételt vár a 2016-os 69 millió után. Emellett komoly reményeket fűznek az egyik új készítmény, a Benfola nevű gyógyszerhez. A tavaly megszerzett termék esetében idén 30-35 millió eurós árbevétele lehet a cégnek.

A viszonylag magas készpénzállomány kapcsán – amely a hiteleket levonva 60 milliárd forintnak megfelelő összeget tesz ki – azt mondta Bogsch Erik, hogy továbbra is keresik az akvizíciós lehetőségeket, mert a céljuk a termékportfólió bővítése.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!