Németország és Csehország után hazánkban a legnagyobb az autóipar hozzájárulása a gazdasági összteljesítményhez, a kibocsátásban GDP 7 százalékát adja itthon a jármű- és alkatrészipar. Az export területén ennél is nagyobb, 17,4 százalékos a részesedése, több mint 63 ezer embert foglalkoztat ez az iparág itthon.
Kiemelkedő fontosságú iparág
A fentiek miatt döntött úgy tavaly nyáron a kormány, hogy a gyógyszeripar, a logisztika és az információtechnológia mellett az autóipart kezeli kiemelten fontos iparágként. Bár most a válság egyik nagy vesztesei az autógyárak, a szakemberek bíznak abban, hogy néhány éven belül újra jön a fellendülés.
"A fejlődő országokban az utóbbi évtizedekben megfigyelhető volt, hogy megnőtt a kereslet az autók iránt, szerintünk ez a válság után is folytatódni fog" - mondta el a keddi sajtótájékoztatón Varga István gazdasági miniszter. A politikus a korábbi példákat alapul véve véli úgy, hogy néhány éven belül ismét növekedésnek indulhat az autóipar, ha nem is olyan mértékben, mint a válság előtt.
"A hivatalos európai előrejelzések az idei évre 6-7 százalékos visszaesést várnak az autógyártásban, ezt 2010-ben egy további 1-2 százalékos csökkenés követheti, azonban két-három év múlva véleményünk szerint stabilizálódni fog a piac" - vélekedik Lepsényi István, az Autóipari Versenyképességi Munkacsoport társelnöke.
"A döntést a vásárlókra kell bízni, a kormány semmiképp sem akarja arra bíztatni az embereket, hogy ismét vegyenek autót hitelre" - tette hozzá Varga István. Éppen ezért nem is terveznek semmilyen vásárlásösztönző akciót, az Európa több országában sikeres roncsprémiumot sem támogatta a magyar kormány.
"A megbeszélésen szóba került az is, hogyan ösztönözhetné a kormány a bankokat arra, hogy az autóipari cégek finanszírozását biztosítsák a mostani nehéz helyzetben is hitelekkel. Vizsgáljuk annak lehetőségét is, hogy mindezt akár a kormány tenné meg a Magyar Fejlesztési bankon (MFB) keresztül" - emelte ki a miniszter.
Várjuk a további befektetőket
"Magyarország ideális befektetési terület az autógyártók számára, az akcióterv megfogalmazza, mit kell tenni annak érdekében, hogy további cégeket sikerüljön hazánkba csábítani" - mondta el Lepsényi István. A kormány által elfogadott terv például tartalmazza, hogy jogilag is lehetővé teszik a négynapos munkahét bevezetését, illetve a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból 1,6 milliárd forinttal támogatják a pályaelhagyó szakemberek visszatérését az iparágba.
Emellett Lepsényi István szerint fontos a célorientált szakképzés is, hiszen a cégek azt szeretnék, hogy ne kelljen időt tölteniük azzal, hogy a már képzett szakmunkásokat betanítsák.
Az akcióterv keretében kidolgoznak egy településre szabott beruházás-ösztönzési programot, illetve létrehozzák az önkormányzatoknál az FDI menedzseri posztokat, akiknek az lesz a feladatuk, hogy javítsák a befektetők és a települések önkormányzatai közötti együttműködést.
Mindezek mellett a kormány attól várja az autógyárak letelepedését, hogy egyszerűsítik a járműipari nagyberuházások engedélyeztetési eljárásait. Ennek keretében készül többek között egy adatbázis is a 150 hektárnál nagyobb megfelelő elhelyezkedésű építési területekről, illetve gyorsabban beszerezhetők lesznek a beruházáshoz szükséges engedélyek. Tovább könnyítené a cégek dolgát a gyorsabb és hatékonyabb kisajátítási eljárás is a kormány tervei szerint.
A teljes akciótervtől a szakemberek azt várják, hogy növekedni fog a Magyarországon gyártott autók száma, a hazai vállalkozásoknak nagyobb lehetőségeik lesznek a nemzetközi piacon, illetve sikerül új munkahelyeket teremteni.
Csütörtökön kezdődnek a tárgyalások az Opel új tulajdonosával
Korábban német lapok arról számoltak be, hogy magyarországi és ausztriai motorgyárba telepítené át a termelést két németországi üzemből az Opel új tulajdonosa. Az intézkedés szenvedő alanya Rüsselsheim és Bochum, haszonélvezője pedig Szentgotthárd és az ausztriai Aspern.
"A híreket mi is hallottuk, hivatalos fejlemény azonban még nincs az ügyben. Csütörtökön lesz egy tárgyalás Németországban, melyen az összes európai ország képviselője ott lesz, akiket érint a General Motors Europe átszervezése, akkor kezdődhet meg a párbeszéd az Opel új tulajdonosával" - mondta el ezzel kapcsolatban Varga István.
Az Opelt június elején adta el a General Motors az osztrák-kanadai Magna konzorciumnak, melyben komoly orosz befektetőknek isjelentős érdekeltsége van. A megállapodás szerint a Magna 20, az orosz Sberbank és a GAZ autógyár pedig 35-35 százalékos tulajdonrésszel fog rendelkezni az új vállalatban. A fennmaradó tíz százalékot a tervek szerint az alkalmazottak és a kereskedők kapják majd meg.
Az új tulajdonos állítólag nagy reményeket fűz az orosz piachoz, ezért is lehet kézenfekvő, hogy bizonyos gyártást hazánkba telepítsenek át a földrajzi közelség miatt.
Beke Károly