1p

Újabb fejlesztési programba kezdett Magyarország egyik legnagyobb üvegfeldolgozó cége, az Egger Glas, a folyamatosan növekvő - elsősorban külföldi - megrendeléseknek köszönhetően. A program keretében a társaság új gyártócsarnokot épít, s bővíti logisztikai központját is - írja a Napi Gazdaság.

A 600 négyzetméteren létesülő új üzem mellett egy korszerű üvegszabászatot is kialakítanak. A gépek és berendezések nélkül is több mint 100 millió forintos program a magyar-osztrák vegyesvállalatként működő cég gyártókapacitását 30 százalékkal növelheti. Az új üzemrész várhatóan májusra készül el, ezzel párhuzamosan egy kisebb létszámbővítésre is sor kerül majd.

A cég az utóbbi két évben - elsősorban az építőipari cégek csődje miatt - komoly veszteségeket szenvedett el, jelenleg is több százmillió forintos kintlévősége van. A tavalyi árbevétel mindössze ötöde volt a három évvel korábbinak, ezt követően döntött úgy a vállalat, hogy nagyobb mértékben nyit az exportpiacok felé. Ezek részaránya már meghaladja a 35 százalékot - számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!