2p

Új vezérigazgató irányítása alatt működik a Borsodi Sörgyár Zrt.

Mário Medeiros Netto

A Borsodi Sörgyár Zrt. vezérigazgatói pozíciójában legfontosabb feladata, hogy csapatát felsorakoztassa a vállalat kereskedelmi stratégiája mögé. "Fő küldetésemnek azt érzem, hogy a vállalat számára új távlatokat nyissak és a Borsodi Sörgyár teljesítménye valódi mérceként szolgáljon a szektor többi résztvevője számára is. Ennek részeként célom, hogy megteremtsem Magyarország egyik legjobb munkahelyét. Sikeremet e két küldetés teljesítésével mérem. Így lehet a Borsodi a legjobb söripari vállalat egy jobb világban" - nyilatkozta Mário Medeiros Netto.

Mário Braziliában, a Bahia Egyetemen szerzett mérnöki diplomát 1989-ben, majd tanulmányait a kaliforniai Berkeley Egyetemen folytatta, ahol szervezetfejlesztési szakirányon diplomázott 1990-ben. Ezt követően a Coca-Colánál dolgozott hét éven keresztül különböző pozíciókban, a kereskedelmi területtől a marketingen át a logisztikáig.

A Borsodi Sörgyár Zrt. új vezérigazgatója két hónapja tölti be jelenlegi pozícióját, amelyben elsősorban a kereskedelmi folyamatokra fókuszál. "Eddigi tapasztalataimat és a vállalat lehetőségeit felhasználva igyekszem csapatommal a Borsodi Sörgyár piaci pozícióját erősíteni" - mondta Mário Medeiros Netto.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!