A Meridiana Airbus-319-ese heti kétszer, csütörtökön és vasárnap közlekedik majd a toszkán és a magyar főváros között. Firenzét eddig csak római vagy milánói átszállással lehetett repülőn elérni Budapestről. A járatok egyelőre csupán a téli menetrendben közlekednek, a folytatás az érdeklődés mértékétől függ, mondta el az mfor.hu érdeklődésére Szollár Domokos.
Csak a felét fizetik az olaszokA Budapest Airport (BA) Zrt. szóvivője szerint az olasz légitársaság elcsábításában szerepet játszott az is, hogy a BA minden olyan járat esetében elengedi a leszállási díj felét, amelyek Budapestről eddig még nem elérhető célpontokra repülnek.
Az 50 százalékos kedvezmény egy évig érvényes, a 2. évben pedig a díjak 25 százalékától tekint el a repülőtér. Az akció egyébként diszkont és hagyományos légitársaságokra egyaránt vonatkozik.
A Meridiana megjelenése kifejezetten jól jön a BA-nak, hiszen a fapados piac korábbi dinamikus fejlődése az utóbbi fél évben egyértelműen
megrekedt. Ezt jelzi, hogy idén január és október között 1,3 százalékkal kevesebb utast szállítottak a low-cost cégek Ferihegyen, mint az előző év azonos időszakában. A negatív trendet egyes légitársaságok a túl magas leszállási díjakra
vezették vissza. Új tarifák 2007-tőlA problémát a BA is érzékeli. A fenti akció mellett ezt jelzi az is, hogy - a tavaszi 5 százalékos mérséklés után - az elkövetkező öt évre további fokozatos árcsökkentést ígért a cég. Ennek érdekében október második felében tárgyalásokat folytatott a légitársaságokkal, a hónap végén pedig benyújtotta a további árleszállításról szóló javaslatát a Polgári Légiközlekedési Hatósághoz (PLH). Szollár Domokos szerint jelenleg várják a PLH válaszát, és 2007. január elsejétől mindenképp szeretnék életbe léptetni az új tarifarendszert.
A Ferihegyre eddig még nem repülő Meridiana megjelenésével egyébként tízre nőtt a Budapesten jelen lévő fapadosok száma, amelyek összesen 28 európai célállomásra indítanak járatokat. Tovább erősödik az itáliai vonal: már öt menetrendszerinti légitársaság (Alitalia, Malév, Meridiana, SkyEurope, Wizzair) kínál járatokat a magyar fővárosból hat olaszországi célpontra (Bologna, Firenze, Milánó, Nápoly, Róma, Velence).
Az olasz-magyar légiközlekedési piac már az elmúlt években is jelentősen növekedett: 2005-ben 314 481 olasz érkezett repülővel Magyarországra, 93 ezerrrel több, mint 2004-ben. Részarányuk a ferihegyi utasforgalomban 3,9 százalékot tett ki, derül ki a BA statisztikájából.
Wéber Balázs Menedzsment Fórum