2009-re három százalékra szorítjuk az államháztartás hiányát, három százalék körüli lesz az infláció, a gazdasági növekedés pedig négy százalékot mutat majd - mondta Kóka János csütörtökön az európai nagyvállalatokat tömörítő Európai Gyáriparosok Kerekasztala (ERT) magyarországi szervezetének elnöksége előtt.
Hasznos türelmetlenség
A gazdasági és közlekedési miniszter türelmetlennek nevezte az üzletembereket, hozzátette ugyanakkor, hogy meggyőződése szerint ez a türelmetlenség jó irányba tereli az országot és a politikát.
A menedzserek - mint az általuk szerkesztett, a magyar gazdaság szerintük kívánatos céljairól szóló jelentésükből kiderül - valóban türelmetlenek: elismerik ugyan a megszorító intézkedések eredményeit, viszont gyorsabb tempót és több konkrét intézkedést várnának a kormánytól.
A jelentés kiemeli - sőt, a dokumentum bemutatója alkalmából tartott sajtótájékoztatón külön is elhangzott -, hogy a kis- és közepes vállalkozások életét továbbra is rendkívüli mértékben megnehezítik a bürokratikus akadályok. A jelentés sürgeti a kormányt: tegyen valamit annak érdekében, hogy a hivatalos akadályok csökkenjenek, hiszen "sok befektető nincs felkészülve arra, hogy akár éveket várjon, ügyvédeket hosszú távon fizessen addig, amíg egy jogi folyamat rendeződik". Az üzletemberek világossá tették azt is, hogy a - számukra beszállítóként számításba jövő - kisebb vállalkozások tőkeszegénységén is javítani kell.
Csökken a bürokrácia
Aldo Siegrist, a Nestlé magyarországi ügyvezetője kijelentette azt, amit eddig főleg gazdaságkutatók hangoztattak: ma már a magyarországi befektetéseket is akadályozza, hogy a hazai oktatási rendszer nagyon kevés mérnököt és természettudományi szakembert képez. Véleménye szerint éppen ezért ezen a területen sem szabad leállni a reformokkal.
A jelentésből is egyértelműen kiderül, hogy a vezetők stratégiai gondolkodást, ennek megfelelően pedig politikai konszenzust várnak a gazdaságot érintő alapkérdésekben. Lehetetlen ugyanis hosszú távra tervezni, ha alapvető kérdésekben sem tudnak megegyezni a magyar politika szereplői - fogalmaztak az üzletemberek.
A jelentés szerint konszenzusra legalább az oktatás, a tudomány- és az iparpolitika, az egészségügy, az államigazgatás, a korrupció visszaszorítása és az országimázs területén volna égető szükség, hiszen ezek a versenyképesség meghatározó tényezői.
Szent a béke
Kóka János a felvetésekkel egyetértett, és kijelentette, hogy a reformok folytatását a koalíciós szerződés módosítása is garantálja. A jogalkotás jelenleg is zajlik - tette hozzá.
A miniszter reményei szerint a menedzserek jelentése elgondolkodtatja a kormány politikai ellenfeleit is, így hamarosan kialakulhat valamilyen konszenzus az alapkérdésekben.
A miniszter az üzletemberekkel egyetértett abban is, hogy ha a reformintézkedéseknek köszönhetően sikerül javítani a versenyképességet, akkor Magyarország újra csatlakozhat a kelet-közép-európai régió élmezőnyéhez.
L. Nagy Gábor
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Újabb gazdaságfejlesztési támogatásokra lehet pályázni
Újabb amerikai befektetőket csábítana hazánkba Kóka
A lakosság is megalkotta a maga megszorító csomagját
Az inflációs bizonytalanság gátolja a kamatvágást