Az IQ az értelmet, a „szellemet”, az EQ az érzelmet, a „lelket” vizsgálja, értelmezi, méri. A két tényezőben egy közös faktor van: a kultúrafüggő társas íratlan norma-érték- és prioritásrendszer (preferenciák), amely az adott kultúrában beszerezhető ismeretek fajtáját és szintjét, ezen ismeretek alkalmazásának módját, az érezhető érzelmeket, azok kifejezési módját, helyét és idejét egyszerre határozzák meg. A preferenciák regulatív jellegűek: a 10 parancsolat, a gyerekkori szituációs szerepjátékokban megtanult magatartásformák, hogyan vislekedjünk az orvosnál, a buszmegállóban, étteremben, stb., a serdülőkori „kilengések”, amikor is az írott és íratlan társas szabályozás által szabott keretek végső határait feszegetjük, majd a felnőtt (jutalommal vagy büntetéssel honorált) tapasztalatok a különböző élethelyzetekben ezeket a preferenciákat vagy szabályozókat erősítik illetve gyengítik.
A jelenlegi szervezetpszichológiai és személyügyi gyakorlat a tulajdonságokat tesztekkel megméri, és a mért értékek alapján predikciót tesz, azaz előrejelzi a személyiség magatartását. Mintha bizonyított lenne, hogy azonos vagy közel azonos tulajdonságkészlettel rendelkező személyiségek azonos módon reagálnak a szervezeti helyzetekben. Messze nem így van. Ha így lenne, meg kellene válnunk gondolkodási szabadságunk, önálló érzelmi életünk lehetőségétől, a szabad akarat ideájától, mert cselekedeteink, amelyeket gondolataink és érzelmeink vezérelnek eleve elrendeltek, tulajdonságaink által predesztináltak lennének. Hasonló helyzetekben akár saját magunk számára is meglepő módon tudunk viselkedni, és egymástól egészen eltérő szitációkban hasonló mondatok mondunk, hasonló tetteket hajtunk végre. A személyiség különös jellemzője, hogy tud valamilyen lenni, és annak az ellenkezője is anélkül, hogy ez bármiféle meghasonulással, vagy akár „megerőltetéssel” járna.
Ezt az esetet az egyik hallgatóm mesélte, a történet egyszerű: hazafelé jobbra, kis ívben kell bekanyarodnia a garázshoz, amelyben kocsiját leteszi. A jobbra kanyarodáskor gépkocsivezetőként türelmetlen, magában beszélve noszogatja a gyalogosokat, hogy mit tétováznak a zebrán, nem lehet tőlük bekanyarodni. Kiszállva a kocsiból ugyanazon a zebrán kell átmennie a házhoz, amelyben lakik. Magában „természetesen” szidva az összes erőszakos jobbra kanyarodó autóst, akik miatt ott kell ácsorognia a járdán, mert nem lehet tőlük lelépni sem, nemhogy átmenni…
Eredeti értelmében mind az IQ, mind az EQ a fizikai és a társas környezethez való alkalmazkodás mértékét méri. Viszonyszám jellegűknél fogva mért értékük csak az adott fizikai, társas környezetben bírhatna jelentéstartalommal. Az IQ és az EQ ebben is eltér a személyiségtulajdonságoktól: utóbbiak a személyiséghez kötöttek, nem pedig az együttműködéshez, amely a személyiség és környezete között végbemegy. A személyiség létezése, működése, fejlődése vagy visszafejlődése elképzelhetetlen a környezettel való együttműködés hiányában. Mind az értelemnek, mind az érzelemnek csak a világgal való kapcsolatában van létjogosultsága – belső világunkat is a külső világból képezzük le.
Valóság paradigma - alternatív szervezetlélektan
Az IQ a racionális, az EQ az érzelmi alkalmazkodás mértékét mutatja. Mindkettő szituációfüggő: az IQ azt vizsgálja, hogy egy-egy helyzetben mennyire hatékonyan tudjuk alkalmazni mindazt a tudást, tapasztalatot, amit addigi életünkben megszereztünk, az EQ pedig azt, hogy mennyire vagyunk érzékenyek a környezetből jövő üzenetekre, mások reakcióinak forrására, és mennyire tudunk ráhangolódni erre egy-egy helyzetben.
