A vámtarifában járatos szakértők ügy vélik: a vámtarifa és az adótörvények szerint az üvegből készült cumisüvegre a 25 százalékos áfa vonatkozik, ellentétben az egészségügyi árukkal, melyeket a 12 százalékos körbe sorolnak a jogszabályok. A kérdés csupán az: vajon egészségügyi árunak minősül-e a műanyag cumisüveg? Mivel ez nincs egyértelműen meghatározva a törvényben, ezért a vámosok döntését megfellebbezhetik a cégek. Ha azonban ezt a hatóság elutasítja, akkor bírósági jogorvoslattal élhetnek. Ennek ellenére a vám- és pénzügyőrség eljárásának jogosságához törvényileg nem fér kétség - tették hozzá.
Az más lapra tartozik, hogy erkölcsös-e egy olyan termékért utólag fizettetni, amit a vállalkozások már évekkel ezelőtt eladtak. Az importőrök ugyanis nem tudják a viszonteladóktól behajtani az áfakülönbözetet, mint ahogy a Tesco, az Auchan, és a Cora sem tudja a végső vásárlókat - a kismamákat - pótlólagos fizetésre kötelezni. A hatósági fellépést követően a társaságok többsége kénytelen volt átállni a 25 százalékos áfával való forgalmazásra, így az áruházak polcain 13 százalékkal lett drágább tavaly a műanyag cumisüveg. A cégek természetesen nem az áfabevételekből gazdagodnak meg, azt ugyanis befizetik, s később visszaigénylik. Egyedül az állam jár jól a többletbevételek miatt.
A fűszerekben is kevernek
Szintén vámtarifálási nézeteltérés miatt indított pert a vám- és pénzügyőrség ellen a múlt év végén az egyik élelmiszeripari cég, mivel szerinte a vámhatóság jogtalanul vetett ki rá több tízmillió forint vámkülönbözetet. A nemzetközi hátterű társaság még 1996-ban kért önként állásfoglalást és szakvéleményt a testület vegyvizsgáló intézetétől annak érdekében, hogy a külföldről behozott termékeit - többnyire különböző fűszerkeverékeket - helyes vámtarifaszám alá tudja besorolni és forgalomba hozni. Az intézet az áruösszetétel és a tarifális besorolás alapján akkor 12,3 százalékos vámtételt állapított meg a bevizsgált árucikkekre.
Az import éveken keresztül zökkenőmentesen zajlott, majd a vámigazgatás 1999 végén utólagos ellenőrzést tartott, s 13 terméket ismét vizsgálat alá vont. A vámosok ennek során új vámtarifaszámok alá sorolták be utólag a fűszerkeverékeket arra hivatkozva, hogy nem az alkotórészek arányát, hanem azok értékét kell figyelembe venni. Így közel 200 esetben hatályon kívül helyezték a korábban meghozott határozataikat, majd több mint 80 millió forint vámtétel-különbözet befizetésére kötelezték a társaságot. (Az összegbe az áfa is beleértendő.)
A cég természetesen fellebbezett, s a vámszervezeten belül végigjárta az összes lehetséges jogorvoslati fórumot. Ezt követően a bírósághoz fordult, és felkereste a PM-t is arra kérve, hogy felügyeleti intézkedés keretében foglalkozzon ügyével. Ám a 30 napos ügyintézési határidő dacára tíz hónappal később sem kapott érdemi választ.
Vám - (tarifa)számháború
Alig nyújtották be az Országgyűlésnek, máris vitát kavart a salátatörvényként elhíresült jogszabály-módosítási csomag egyik eleme, amely a téves vámtarifa-besorolásból eredő problémákat rendezné - utólag. A Pénzügyminiszérium (PM) a gazdálkodók jogbiztonságára hivatkozik a törvénymódosítás kapcsán, míg mások politikai okokat sejtenek a háttérben. Egy biztos: ideje lenne véget vetni a tarifaszámokkal kapcsolatos vámhatósági játszadozásnak.