4p

Negyedszer rendezte meg a Ricoh és a Sun Microsystems programozói versenyét európai egyetemistáknak, melyen idén először indulhattak magyar diákok is. A londoni döntőn Szabó Zoltán és Lájer Balázs, a veszprémi Pannon Egyetem programozói hozták el az első helyet. Találmányuk egy olyan program, amely teszteket elemez ki egy javítókulcs alapján. A program célcsoportjai elsősorban középiskolák és egyetemek.

"A program tesztek javítását végzi, emellett statisztikákat is készít. A feleletválasztós kérdőíveknél, amelyeknél be kell ikszelni a helyes megoldást, jelentősen megkönnyíti az értékelést" - mondta el kérdésünkre Lájer Balázs, a nyertes csapat egyik tagja. Szerinte a program célcsoportját főleg az egyetemek, főiskolák jelentik, ahol gyakran töltenek ki ilyen teszteket.

A veszprémi egyetem hallgatója hozzátette: a tesztek elkészítése bármilyen hétköznapi szoftverrel történhet. Azt tartották szem előtt, hogy a legáltalánosabban elterjedt programokkal kompatibilis legyen a találmányuk. A fejlesztés lényege, hogy egy megoldókulcsot kell beolvastatni a Ricoh gépével, a program pedig ez alapján értékeli majd a kitöltött teszteket.

"Utólag kiderült, mennyire fontos volt, hogy mi az elejétől kezdve tudtuk, mit szeretnénk megvalósítani" - emelte ki a fejlesztő. A magyarországi versenyre először egy emulátor segítségével kellett modellezni a programot, majd amikor bekerültek a diákok az országos döntőbe, akkor a Ricoh elhelyezett egy gépet az egyetemen, hogy ott tudják tesztelni a fejlesztéseket. A londoni döntőre annyit javítottak a programon a veszprémi egyetemisták, hogy a készüléket összekötötték egy laptoppal, hogy gyorsabb legyen a feldolgozás.

Csaknem húsz nap munkába került

"Számításaink szerint fejenként 400-450 munkaórát öltünk bele a programba, január óta lényegében csak ezzel foglalkoztunk. A munkamegosztás annyiból állt, hogy egyikünk elkészítette a képfeldolgozáshoz szükséges programot, a másik pedig a felhasználói felületet" - vázolta fel Lájer Balázs.

A két fiatal programtervező informatikus szakon tanul a Pannon Egyetemen, a tervek szerint jövőre szereznek diplomát. "A szervezők jövőre is várnak minket a versenyre, de még nem tudjuk, elindulunk-e, mivel most is sok időt vett igénybe a fejlesztés" - emelte ki a programozó.

Lájer Balázs szerint a program elkészítésekor az egyik legnagyobb problémát a tesztek feldolgozása jelentette, mivel a Ricoh gépeiben alacsony teljesítményű processzor van. Éppen ezért úgy kellett megírni az algoritmusokat, hogy fussanak ezen az alacsonyabb teljesítményen is.

"A program hibáit úgy próbáltuk kiküszöbölni, hogy a javítókulcs beolvasása után visszajelzést ad a gép, amit jóvá kell hagyni. Így sikerült elérni, hogy 99 százalékos biztonságot érjünk el a feldolgozáskor. Ha a program egy tesztlapon több választ nem ismer fel, akkor figyelmeztetést ad, hogy helytelen lehet a javítás. Ilyenkor elég csak a problémás lapokat manuálisan ellenőrizni" - magyarázta.

Talán még termék is lesz belőle

"Onnan kezdve, hogy jelentkeztünk a versenyre, a beadott program nem a mi szellemi termékünk, hanem a Ricoh tulajdonába került. Éppen ezért nekünk nincs is beleszólásunk abba, mi lesz a további sorsa. Csak akkor fejlesztjük tovább, ha a cég felkér rá" - mondta kérdésünkre a győztes programozói csapat tagja.

Ugyanakkor hozzátette: a londoni döntőn pozitívak voltak a visszajelzések, ezért valószínűleg felkérik őket a további együttműködésre. "Bár az elmúlt négy évben soha nem fordult elő, hogy a versenyre beadott fejlesztésekből később termék lett, a visszajelzések alapján most ez is megvalósulhat" - hangsúlyozta.

Irány San Francisco!

A nemzetközi döntő résztvevői egy hétvégét tölthettek Londonban, emellett Ricoh GX 2500 zselés nyomtatót, Ricoh Professional GR Digital II fényképezőgépet, valamint Sun SPOT Development kitet nyertek. A magyar egyetemisták júniusban a versenyt szervező céget képviselve részt vesznek a "JavaOne 2009" konferencián is San Franciscóban, ahol 10 ezer ember előtt mutathatják be alkalmazásukat.

"Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a versenyt, mivel rengeteg szakmai tapasztalattal gazdagodtunk, és a díjazás is csábító volt. Konkrét állásajánlattal ugyan nem kerestek meg minket, de jelenleg a diploma az elsődleges" - mondta végezetül Lájer Balázs.

Beke Károly

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!