1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az év végén nyugdíjba vonuló Siklós Csaba vezérigazgató helyett Székely Csaba eddigi vezérigazgató-helyettes lesz a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vezérigazgatója - döntött a cég Sopronban tartott közgyűlése.

A vállalat közleménye szerint a közgyűlés döntése értelmében a vezérigazgatónak az eddigi három helyett csak egy helyettese lesz.

A közgyűlés módosította az igazgatóság és a felügyelőbizottság összetételét. Az igazgatóság elnöke továbbra is Szabó András, alelnöke Parragh László. Az igazgatóságban létrehoztak egy új alelnöki tisztséget, amelyre a társtulajdonos osztrák állam rövid időn belül javaslatot tesz.

A felügyelőbizottság elnöke Walter Dezső, Sopron város elmúlt ciklusban volt polgármestere lett, az eddigi elnök Reményi Zoltán tagja maradt a felügyelőbizottságnak.

További kinevezésekkel és távozásokkal kapcsolatos híreket talál Egyről kettőre rovatunkban.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!