A társaság igazgatósága tavaly augusztusban fogadta el Betegh Sándor azon kérését, hogy 2006. március elsejével nyugdíjba kíván vonulni. Betegh Sándor 43 évi munkaviszony és több mint 15 évi vezérigazgatói beosztás után vonul nyugdíjba. Az igazgatóság elnökének kérésére azonban a Danubius Hotels Rt. igazgatóságának tagja marad.

Betegh Sándor 1990 óta tölti be a vezérigazgatói posztot, 1991-96 között elnök-vezérigazgatóként állt a társaság élén. Az angolul és németül beszélő menedzser a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán diplomázott, 1992-ben a Cornell University-n vett részt posztgraduális képzésen. A Béke Szállóban eltöltött gyakorlati idő után 11 évig a HungarHotelsnél járta végig a ranglétra egyes fokait. A Danubius Hotelsnél 1975-ben kezdett dolgozni a Thermal Hotel Hévíznél, később értékesítési osztályvezető, majd marketing vezérigazgató-helyettes lett.
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján közzétett adatok szerint Deák Imre, aki jelenleg az általános vezérigazgató-helyettes, március elsejével veszi át Betegh Sándortól a vezérigazgatói feladatkört. Ugyanakkor Tobiás János, aki jelenleg a gazdasági vezérigazgató-helyettes, Deák Imre első helyettese lesz március elsejével.
A Danubius Hotels Rt. 2005-ben 1,151 milliárd forint adó és kisebbségi részesedés levonása előtti eredményt ért el, ez csaknem 26 százalékkal kevesebb, mint 2004-ben - közölte a társaság konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány szerinti (IFRS) gyorsjelentésében. A csoport szokásos vállalkozási eredménye 2005-ben 1,53 milliárd forint volt, ami jelentősen magasabb az egy évvel korábbi 565 millió forintnál. A forint árfolyamának gyengülése miatt azonban 379 millió forint nem realizált árfolyamveszteséget számoltak el, a 2004. évi 989 millió forintos nem realizált árfolyamnyereséggel szemben.