3p

Átlagosan 10 százalékos béremelést alkudtak ki maguknak a BKV-sok, az állami vállalatoknál azonban még csak el sem kezdődött az érdemi egyeztetés a szakszervezetek szerint.

Példát vehetne a kormány a fővárosról, legalábbis, ami a BKV-nál pénteken született bérmegállapodást illeti – írja közleményében a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Miközben a fővárosi közlekedésiek már tudják, hogy idén – januárra visszamenőleg – 10 százalékkal több bérért dolgoznak, az állami tulajdonú vállalatoknál még csak el sem kezdődött az érdemi egyeztetés. A Magyar Szakszervezeti Szövetség felszólítja a kormányt, kezdjen végre érdemi bértárgyalást a közszolgáltatásban dolgozókkal.

A fővárosban pénteken délután teljesült a Magyar Szakszervezeti Szövetség sokat hangoztatott kétszámjegyű béremelési elvárása: a BKV-nál ugyanis hosszú eredménytelen tárgyalássorozatot követően végre 10 százalékos emelésben állapodtak meg – közölte Kordás László.

Kemény menet volt, de a BKV-nál már sikerült megállapodni

Elvi megállapodást kötött a BKV Zrt. és az érdekvédelmi szervezetek a 10 százalékos átlagos béremelésről pénteken. A BKV közleménye szerint "megnyugtató elvi megállapodás született egy közösen elfogadható bérfejlesztési csomagról", amely a béremelésen kívül kiterjed többek között cafetériára, kis értékű ajándékutalványra, Budapest pótlékra és figyelembe veszi a "kulcsemberek megtartását" - írja az MTI.

A bérfejlesztés mértéke átlagosan 10 százalék, amely az egyes munkavállalók esetében eltérő arányú bérnövekedést jelent, ugyanis a bérfejlesztési csomag különböző elemeket tartalmaz. A munkáltató hétfőre összeállítja és az érdekképviseleteknek megküldi a részletes megállapodás-tervezetet. A megállapodás végleges egyeztetése és aláírása előreláthatóan kedden lesz.

Miközben a MASZSZ elnöke örömmel üdvözli a fővárosi eredményt, végtelenül felháborítja, hogy a kormány a saját cégeit nem veszi komolyan, még csak el sem kezdte az érdemi bértárgyalásokat. Vagyis: egyetlen százaléknyi ajánlatot sem tett a közszolgáltatásban dolgozó vasutasoknak, volánosoknak, postásoknak, vízügyeseknek. Igaz, folytak egyeztetések, de ezek szerinte csak látszat-tárgyalások voltak, nincs mögöttük tartalom, holott a szakszervezetek követelése, a több tételből adódó kétszámjegyű béremelés hónapok óta ismert a cégvezetők előtt. A legtöbb vállalatnál ugyanis – a MÁV-nál egészen biztosan – az érdekvédők tételesen írásban is közölték a követeléseiket – magyarázza az elnök.

A Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF) tagjai február 20-án jelentették be: kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek, amennyiben záros határidőn belül nem ad engedélyt a kormány a cégeinek a valós bértárgyalás megkezdésére. Az elnök tapasztalata szerint ezeknél a vállalatoknál fogytán van a dolgozók türelme, s nem fognak hezitálni, ha a szakszervezetek sztrájkba hívják őket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!