4p

A Gazdasági Versenyhivatal nem talált vizsgálatra okot adó körülményt annak kapcsán, hogy a Mészáros Lőrinc és a Keszthelyi Holding Zrt. által fele-fele arányban tulajdonolt Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. megpróbálja bekebelezni a már most is a közel 33 százalékos tulajdonában lévő CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t.

A Gazdasági Versenyhivatal a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-nek a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. feletti közvetlen egyedüli irányításszerzésével megvalósuló összefonódás tárgyában a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény alapján igazolja, hogy az összefonódás-bejelentés alapján a törvény szerint vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn – tette közzé a GVH.

Még tart a papírmunka. Fotó: MTI
Még tart a papírmunka. Fotó: MTI

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. egy hete, július 7-én jelentette be a Versenyhivatalnak, hogy közvetlen egyedüli irányítást szerezne a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. felett.

A Hungarikum jelenleg a CIG 32,9 százalékos tulajdonosa, s június 19-én nyilvános vételi ajánlatot tett a biztosító még nála nem lévő többi részvényére. 327 forintot adnának a papírért, amely ma a Budapesti Értéktőzsdén 317 forintos árfolyamon zárt. A tájékoztatás szerint a CIG papírjainak 3 havi súlyozott átlagára 326,5378 forint volt, míg az egy részvényre jutó saját tőke 147,21 forintot tett ki. A törvény szerint az ajánlati árnak e két összeg magasabbikát meg kell haladnia, így határozták meg a 327 forintot.

A Hungarikum Kft. felét Mészáros Lőrinc, a másik felét a Keszthelyi Holding Zrt. birtokolja, utóbbi egyedüli tulajdonosa a névadó, Keszthelyi Erik. A Hungarikum 2020. szeptember 24-én állapodott meg az ugyancsak Mészáros érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt.-vel, hogy utóbbitól megvásárolja a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. alaptőkéjének 24,85 százalékát megtestesítő 23 466 020 darab részvényt. Ezt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyezte is, amire azért volt szükség, mert a Hungarikum átlépni készült a törvényben nevesített 20 százalékos határértéket.

A Hungarikum az utóbbi években egyre nagyobb teret nyert a hazai független biztosítási ügynökök piacán, azon közel 6,5 milliárd forintos nettó árbevételével immár a második legnagyobb hazai szereplő. Közel 4 milliárdos adózott nyereségéből 3 milliárd forintot osztalékként kivettek a tulajdonosok, akikre tehát fejenként 1,5-1,5 milliárd jutott.

A CIG feletti teljes irányítás megszerzése ahhoz lenne fontos a Hungarikumnak, hogy a 2023 közepéig egyesülő három nagybankot, a Budapest Bankot, az MKB Bankot és a Takarékbankot összefogó Magyar Bankholding – amelynek legnagyobb tulajdonosa ugyancsak Mészáros – tetemes, mintegy 1,9 milliós, zömében lakossági ügyfélköréből minél többnek tudjon CIG-es biztosítást értékesíteni.

Az idén az első negyedévben a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. adózott eredménye 383 millió forintra nőtt a tavalyi év azonos időszakában mért 243 millió forint nyereség után. A csoport teljes átfogó jövedelme 67 millió forint veszteség volt január-márciusban az egy évvel korábbi 1,18 milliárdos mínusszal szemben. A saját tőkéje a 2020 végi 13,894 milliárd forintról 13,795 milliárd forintra csökkent az első negyedévben. A saját tőke változását a teljes átfogó jövedelem 67 millió forintos veszteségének elszámolása és a visszavásárolt saját részvények összege (mínusz 32 millió forint) okozta.

Azért volt szükség arra, hogy a Hungarikum bejelentse a CIG-gel tervezett összefonódását a GVH-nál, mert "a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. és vállalkozáscsoportja a biztosításközvetítői piacon aktív, míg a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. és általa irányított vállalkozás széles körben kínálnak élet és nem élet ági biztosítási termékeket magánszemélyek és vállalati ügyfelek részére" – olvasható a Versenyhivatal honlapjára egy hete feltett hivatalos indoklásban.

A CIG bekebelezéséhez azonban még az MNB áldása is szükséges, mivel a jegybank a nyilvános vételi ajánlattételt június 29-én felfüggesztette – hívta fel a figyelmet laptársunk, a Privátbankár.hu. Márpedig ez a felfüggesztés még mindig érvényes – közölte a GVH mai döntését a Budapesti Értéktőzsde honlapján ismertető közleményében a CIG igazgatósága. Egyúttal üzent is az MNB-nek, miszerint "a GVH ma megkapott döntésének közlése mellett az Ajánlatra vonatkozó tájékoztatásával hozzájárulhat az Ajánlat és az abban foglalt egyes feltételek egyenszilárdságú részvényesi megértéséhez".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!