2p

A Magyarországon található mintegy 4,4 millió lakóingatlan kétharmada energetikai szempontból elavult, az utólagos szigetelés iránt egyre nagyobb a kereslet, ugyanakkor a megrendeléseket visszaveti a munkaerőhiány.

A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ), az építőipari segédanyagokat gyártó Mapei Kft., valamint az Épületszigetelők, Tetőfedő, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy az építtetőknek számolniuk kell a kivitelezések elhúzódásával és a munkadíjak, illetve az anyagárak emelkedésével.

A Mapei Kft. a lakásépítések és felújítások felfutása miatt a hőszigetelés iránti igény növekedésére számít, főként az őszi időszakban, a MÉASZ azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakossági megrendelésállomány kétszámjegyű visszaesést mutat az ősz elején az előző év azonos időszakához képest.

A szövetség szerint mindez az építőipari vállalkozások kapacitáshiányával magyarázható, ebből következően egyelőre csak azok a kivitelezések indulnak el, amelyekre a cégek több hónappal korábban leszerződtek. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a lakossági oldalon is szükség lenne ösztönzőkre, például áfa-visszatérítésre. A magyarországi hőszigetelőanyag-gyártók kapacitása ugyanakkor elég a kereslet kielégítésére, termékhiánytól nem kell tartani.

Szigetelés (Fotó: depositphotos.com)
Szigetelés (Fotó: depositphotos.com)

A MÉASZ számításai szerint egy átlagos családi ház homlokzati hőszigetelésének négyzetméterenkénti ára a műanyagalapú EPS hőszigetelő beépítésekor nettó 3500 és 4500 forint között mozog, a szálas hőszigetelő anyagoknál viszont eléri a nettó 5500 forintot is, a szakember munkadíja pedig idén négyzetméterenként nettó 4500 forint körül alakul. A homlokzati szigetelés is jelentősen hozzájárul egy-egy családi ház energiamegtakarításához, a legjobb eredmény ugyanakkor komplex korszerűsítéssel érhető el, amely magában foglalja a födémszigetelést, a fűtéskorszerűsítést és a nyílászárók cseréjét.

Egy 35 éves, tégla építésű családi háznál a falszerkezet szigetelésével évi 20-30 százalékos fűtési energia takarítható meg, a nyílászárók cseréjével pedig a költségek további 25-30 százalékos csökkenésével lehet számolni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!