TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
	


	
	

A RISE személyiség- és viselkedés beazonosító rendszerről egyre többet hallani a hazai üzleti életben. Az amerikai-magyar-francia fejlesztésű szervezetfejlesztési eszköz egyre nagyobb ismertségre tesz szert a világon is. A rendszer fejlesztése húsz éves múltra, a piaci debütálása viszont mindössze két évre tekint vissza. A COVID-19 által kialakult HR helyzetben kritikussá váltak az emberek motivációját, döntéseit definiáló rendszerek. Ezekről beszélgettünk Palencsár Miklóssal, a RISE magyar alapítójával.

Mi is konkrétan a RISE rendszer?

Ruler-Individual-Supporter-Expert szavakból áll össze a név, és most már elmondhatjuk, hogy világviszonylatban is a legmélyebb és legkomplexebb személyiség – és viselkedés elemző rendszer. Mi döntéshozatali mechanizmust beazonosító rendszerként hivatkozunk rá, mert számunkra az emberek döntéseinek, cselekedeteinek beazonosítása a legfontosabb.

Húsz éve fejlesztik a rendszert, de csak 2018-ban jelent meg a piacon. Miért döntöttek így?

A RISE név 2017-ben született, amikor két nemzetközi, tudományos sportkonferencián kértek fel előadást tartani. Ekkor már több, mint tíz éves tapasztalatunk és sikerünk volt a sportban válogatottak és klubcsapatok terén, így találtak meg bennünket.

De miért kellett ennyit várni a brand megszületésére?

A RISE első perctől kezdve a saját üzletfejlesztési programunkban résztvevő cégek szervezetfejlesztési munkáját támogatta. Csak a partnereink juthattak a tesztekhez, az elemzésekhez. Hazai viszonylatban a Mentors & Partners Group és annak elődje alkalmazta, és nem volt célunk ebből nemzetközileg is elismert pszichológiai tesztrendszert kreálni.

Miért döntöttek úgy, hogy mégis elindítanak egy spin-offot?

A partnereink visszajelzései motiváltak erre. Ahogy egyre több nemzetközi céggel kezdtünk együttműködést üzletfejlesztési fronton, egyre több visszajelzést kaptunk a tesztjeinkkel kapcsolatban, mely szerint nagyon jól működnek, hatásosak, és a valóságot mutatják. Egyre többször kérték, hogy alkalmazhassák más területeken, más csapatoknál is, mert jobban működik, mint amit jelenleg használnak. Tehát ez egy folyamat volt, melynek a végén megszületett a döntés az önálló létről.

Üzletileg megérte létrehozni a RISE-t?

Egyértelműen! Az első év a termékfejlesztésről szólt, hiszen más egy komplex üzletfejlesztés szerves részeként alkalmazni egy ilyen rendszert, mint önálló termékként megjelenni vele a piacon. Az első üzleti év bevétele 130 mFt volt, idén pedig nagyjából 400 mFt körül leszünk, ami a Magyarországról értékesített tesztek bevételét jelenti. Ezen felül vannak még a külföldi disztribútoraink, tehát erős indulásnak mondhatjuk. De az üzleti értéken túlmenően, nagyon jó azt látni, hogy egyre komolyabb, nemzetközi szinten is piacvezető külföldi cégek bíznak meg a RISE-ban, és így egy nagyon magas színvonalú partnerkörrel dolgozhatunk együtt.

Miben más a RISE a többi személyiség vagy viselkedés teszthez képest?

Először a RISE egy rendszer, aminek egy nagyon fontos része a teszt, de nem csak ebből áll. A tesztek alapja a konkrét szervezetfejlesztési tanácsadásnak, amiben nekünk azért komoly, húszéves tapasztalatunk van. Egyébként ez az egyik legnagyobb előnyünk. Nem csak teszteket osztogatunk, hanem konkrét fejlesztést indítunk el, végzünk. Maga a teszt szintén unikális, hiszen olyan elemek vannak benne, amit más tesztek nem tartalmaznak: idolikus személyiség definiálása, generációs kutatás, social media profilozás, hazugságvizsgálati elemek, stb. Ez a sok szakmai háttér ugyanis mind szükséges ahhoz, hogy egy emberről valóban tiszta képet tudjunk adni. Ezen túlmenően a RISE most már 13 éve folyamatosan alkalmazott eszköz a sportban. Ott, ahol a személyiségelemzések valódisága másodpercek alatt kiderül. Válogatottak, nagyon neves klubok alkalmazzák a RISE-t játékosaik, edzőik bemérésére, csapatelemzésekre hosszú évek óta, hiszen látják ennek hatását. Ezek a csapatok ráadásul olyan eredményeket érnek el, amit nem tudtak realizálni korábban, tehát az eredmény egyértelmű. Persze a RISE is a megfelelő vezetők, sportszakemberek kezében működik igazán, nem tesz csodát mindenhol.

Milyen hatással van a COVID-19 a RISE piacára?

Most rendkívüli jelentősége van annak, hogy a munkaadók teljesen tisztában legyenek kollégáik mentális helyzetével, valódi személyiségével, abból adódó motivációjával, döntéshozatali mechanizmusával, befolyásolási pontjaikkal. Ez látszik is a 2020-as bevételeinken, melyek nyilván a megrendelt tesztek mennyiségével növekedett egyenes arányban. Ma igen nagy felelőtlenség azt kijelenti bárkinek is háttér rendszer nélkül, hogy „én ismerem az embereimet”. Nagy meglepetések érhetik az ilyen vezetőket.

A hazai üzleti életben mennyire jellemző, hogy ilyen teszteket alkalmaznak, és miért ajánlaná egy hazai cégnek a RISE-t?

Én úgy gondolom, hogy ebben a tekintetben a hazai döntéshozók nemzetközi szinthez mérten is igen felelősen járnak el. Nagyon ritka, hogy egy nagy cég, sőt, most már kisebb KKV-k is ne alkalmaznának valamilyen megoldást a dolgozók megismerésére. A RISE legnagyobb előnye, hogy konkrét üzletfejlesztési, szervezetfejlesztési tudás van mögötte, ráadásul konkrét üzleti jelenléttel Magyarországon. Azon kívül, hogy maguk az elemzések mélyebbek és informatívabbak a többi teszthez képest, a konkrét „mihez kezdjünk most ezzel az eredménnyel?” kérdésekre konkrét válaszokat kapnak a felhasználók akár egy adott kolléga, akár egy csapat, vagy egy egész céggel kapcsolatos is, hiszen több tízéves konkrét üzleti sikerek állnak a RISE mögött.

Nem volt nehéz az első lépéseket megtenni a RISE-zal a nemzetközi piacon? Magyar termékként elindulni?

A Mentors & Partners Group nemzetközi expanzió területén a hazai piac legsikeresebb képviselője, így a cég alapítójaként a kollégáktól joggal várhattam el az eredményes munkát. Megmondom őszintén, hogy szeretem tesztelni az embereket, és erre a tesztre külön kíváncsi voltam. Előbb került eladásra a RISE külföldön, mint itthon. Tehát jól vizsgáztak a stratégák.

Kik állnak át a RISE elemzésekre? Kik a RISE partnerei?

Egyértelműen a modern gondolkodású, őszinte HR szakemberek, akik valóban felelősséget éreznek az általuk menedzselt szervezet dolgozói iránt. Korosztályra elsősorban 30-50 év közöttiek. De a gondolkodásmód nem korhoz kötött. A RISE olyan cégeknek való, ahol valóban fejlődni akarnak, és valóban fontosnak tartják, tudják azt, hogy a fejlődés csak akkor érhető el és tartható fenn, ha az emberek jól érzik magukat, nem csak azt mondják, vagy úgy kell tenniük, mintha jól éreznék magukat.

Mi a RISE célja 2021-re?

A RISE most már komplex portfólióval rendelkezik. Már hazai cégeknél is elkezdődött a folyamat, hogy a kulcsemberek és vezetők mérésénél a RISE-t használják. Bár hízelgő, és nagyon fontos visszajelzés az, hogy a meglévő teszteket a legfontosabb emberek esetében cserélik le a RISE-ra, de én azt szeretném, ha a szervezeteken belül egyre szélesebb körben kerülne felhasználásra. A RISE valóban az embert, annak minél stresszmentesebb, boldog életét helyezi a fókuszba. Azért elemez kritikusan, hogy egyértelmű képet adjon arról ki, miben jó. Fontos célunk, hogy ezen a területen nem szabad mellébeszélni, valódi tükröt kell mutatni, hogy legyen az embereknek igazi lehetősége jól éreznie magát munkahelyén, magánéletében. Ha ezek az elvárásaim teljesülnek, akkor természetesen bevételben is jelentős előrelépés következik majd be.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.