3p

Az FBI szerint a Tesla hamis termelés adatokkal tévesztette meg a befektetőket.

Alighogy megegyezett a tőzsdefelügyelettel, és végre profitot jelentett a Tesla, máris jött az újabb csapás Elon Musk e-autógyártó cégére: a szövetségi nyomozóiroda szerint 2017 elejéig visszamenően hamis adatokat szolgáltatattak a Model 3 szedán gyártására vonatkozóan - írja a Wall Street Journal.

Az FBI nyomozása az elmúlt hetekben erősödött fel, miután a Tesla és a SEC megegyezett a Musk piacbefolyásoló tweetjei miatt indított vizsgálattal kapcsolatban. A cég szeptember 18-án közölte, hogy az amerikai Igazságügyi Minisztérium dokumentumokat kért be tőlük - 10 nappal a tőzsdefelügyelettel való megegyezés előtt.

A szeptemberi közleményből azonban nem derült ki, hogy a minisztérium a Model 3 gyártásával kapcsolatos dokumentumokra kíváncsi, egészen 2017 elejéig visszamenően, ahogyan az sem, hogy erősödik a büntetőjogi értékpapír-csalás miatt indított vizsgálat. 

Mostani közleményében a cég annyit mondott, hogy a "minisztérium önkéntes adaszolgáltatást kért a Model 3 gyártószalagjának nyilvános leírásáról", és a cég "együttműködő volt". A Tesla hozzátette más idézést vagy kérést nem kapott, ahogy azt is hangsúlyozta, hogy mindig transzparensen beszámolt a Model 3 gyártásval kapcsolatos nehézségeiről, és arról is, hogy a tervezettnél fél évvel tovább tartott, míg végre elérték a célul kitűzött heti 5000 autó gyártását.

Sem az Igazságügyi Minisztérium, sem a SEC nem kommentálta a híreket.

Szerdán hét veszteséges negyedév után a Tesla végre nyereséget jelentett, ami jótékony hatással volt a cég részvényeire is, tegnap 5,09 százalékos pluszban zárt a cég. Musk rögtön ki is jelentette, hogy a Model 3 képes átalakítani a céget egy szűk réteg luxusautó-gyártójából a világ legnagyobb autógyártónak vetélytársává.

Az elmúlt hetekben FBI-ügynökök keresték meg a Tesla korábbi alkalmazottait, hogy tanúskodjanak a cég ellen indított bűnügyben. A WSJ forrásai szerint a volt alkalmazottak idézéseket kaptak, az FBI nyomozói pedig interjúkat készítettek velük.

2017 februárjában a Tesla agresszív tervet jelentett be, hogy év végére végre elérje a Model 3 gyártókapacitása a heti 5000 autót, ám végül egész évben csak 2700 darabot tudtak gyártani, az utolsó héten 793-at. 

Végre sínre kerül a Model 3?
Végre sínre kerül a Model 3?

Az FBI most a cég közleményeit hasonlítja össze a cég tényleges gyártási teljesítményével, mert azt gyanítják, hogy a Tesla olyan előrejelezéseket tett közzé, amelyekről biztosan tudták, hogy teljesíthetetlenek.

A vállalat végül 2018 júniusának utolsó hetében tudta végre elérni a heti ötezres határt, de azóta csak átlag 4300 darabot képesek gyártani, bár a negyedév utolsó hetében arról számoltak be, hogy 5300 autó gördült le a gyártószalagokról.

A cég részvényei ugyan szépen emelkedtek, de még mindig 17 százalékkal maradnak el a 2017 júniusi csúcstól.

A gyártási adatokra vonatkozó vizsgálatban a SEC nem vesz részt - teszi hozzá a WSJ.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!