3p

Pár éven belül 30 százalékra csökken az adóék - ígéri az ITM államtitkára.

A következő években 30 százalékra csökken a kis- és közepes vállalkozások adóéke - derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére a minap tartott pódiumbeszélgetésen, ahol a kormány képviseletében György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért szabályozásért felelős államtitkára beszélt a kkv-król, melyet a kamaraonline.hu idézett.

Pillanatkép az eseményről
Pillanatkép az eseményről

Szerinte a téves ideológiáktól vezetett, elhibázott szerkezetváltás a rendszerváltást követően ellehetetlenítette a magyar vállalkozásokat, miközben a világban mindenhol a hazai hozzáadott értékre épülnek a sikeres gazdaságpolitikák. Ezzel összfüggésben hozta szóba a kkv-k 52 százalék körüli általános adóterhelését, ami sok vállalkozást a szürkezónába lökött.

Felhívta a figyelmet arra, hogy 2010 után a kormány fokozatosan 36 százalék körüli szintre csökkentette ezt a szintet, eközben a 2014-2020 közötti fejlesztési forrásokat a lehetőségekhez mérten a hazai kkv-k felé csoportosította át. Ezt azért is nevezte fontosnak, mert a mintegy 600 ezer budapesti vállalkozásból csupán 36 ezer a tíz fő feletti cég, míg a katás vállalkozók száma 300 ezer.Ők bevételüktől függően csupán 5-20 százalék adót fizetnek - közölte az államtitkár, aki szerint a döntések eredményeként 2010 után 30 százalékkal bővült a magyar gazdaság, és ugyanilyen arányban növekedtek a kkv-k is.

György László beszélt a tervekről is, ezek szerint 2022-2023 tájára 30 százalékra csökken az előbb említett adóék, miközben az egyetemek mellett innovációs ökoszisztémákat hoznak létre, melyek egyrészt "a multik megoldandó k+f problémáit vonzanák", másrészt lehetőséget adnának a kisebb cégek számára is a fejlesztésekre. Ezekben a tudományos-technológiai parkokban prototípusgyártást, mérőeszközöket, szervezetfejlesztési tanácsadást vehetnének igénybe az érdeklődők.

mfor-vélemény: Az adóék csökkentését két úton lehet elérni. Mivel a katás vállalkozások fix, jellemzően havi 50 ezer forint adót fizetnek, így esetükben az átlagos éves bevétel emelkedése hozná el az adóék csökkentését. A másik mód, hogy a közteher mértékét mérsékli a kormány. Ez a kata esetében kérdőjeles, mivel a jelenleg biztosított alacsony nyugellátás emelése miatt valamilyen lépésre szükség lesz, ez pedig inkább az adó emelése irányába hat. Az államtitkár által elmondottak tehát inkább a katás körön kívüli, nagyobb, több embert foglalkoztató kkv-k terheinek könnyítésére vonatkozhattak.

 

Nagy Elek, a kamara elnöke arról beszélt, hogy a célja, hogy a BKIK visszanyerje az 1800-as évek második felében élvezett presztízsét, amihez pontosan ilyen fórumokra van szükség.

A sorozat ötletgazdái, Zsabka Zsolt, a kamara Ipari Tagozatának elnöke és Nánásy Csaba tagozati alelnök azt a célt tűzte ki, hogy a beszélgetéseken kijelöljék Magyarország és a magyar vállalkozások helyét a változó világban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!