5p

A magyarországi mezőgazdasági integrátor cégek közül több is bőven két számjegyű bevétel– és nyereségnövekedést ért el tavaly a nyilvános mérlegek szerint, mint a Csányi Sándor féle KITE vagy az IKR. Mészárosék cégének viszont nem sikerült fényesre az első tört éve.

Szépen nőtt a vagyona a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.-nek tavaly, a saját tőke 45,5 milliárd forintról 48,9 milliárdra ment fel – derül ki a közzétett mérlegekből. Ezen belül a legnagyobb változás a “tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban” soron figyelhető meg, itt 2,1 milliárdról 5,3 milliárdra nőtt a befektetés.

Vagyis a korábban Bige Lászlótól Csányi Sándorhoz vándorolt, agrárintegrátornak is nevezett cég főként a leányvállalataiban levő érdekeltségeit bővítette. A növekedés forrása organikusnak látszik, hiszen az árbevétel húsz százalékkal 386,7 milliárd forintra, az üzemi eredmény 13 százalékkal hatmilliárd forintra emelkedett.

2021-ben valamennyi üzletágunk, tevékenységünk sikeresen szinten tartotta, illetve növelte árbevételét írja a cég.

Nem fizetett sok adót

A 6,9 milliárdos adózott eredmény pedig 21,5 százalékkal lett magasabb az egy évvel korábbinál, amihez hozzájárulhatott, hogy alig kellett adót fizetnie. Mindössze 204 milliót kellett így kipengetnie a holdingnak, ami az adózatlan eredmény mindössze három százaléka. Az eredményből a cég közgyűlése egyhangúlag meg is szavazott 5,472 milliárd forint osztalékot áprilisban.

Az árbevétel 44,78 százalékát az input anyagok (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer, kertészeti inputok és alkatrész) értékesítése adja. A beruházásjellegű termékek (gép, öntözés, környezetápolási termékek) az árbevétel 18 százalékát, a terményértékesítés 35,35 százalékot tesz ki írta a jelentés.

Tíz céget konszolidáltak

Leányvállalatokban egyébként nincs hiány, tíz cég van a konszolidált égek listáján. Ezek közül a szegedi Agromag Kft-ben tavaly 100 százalékos részesedést szereztek.

KITE-leányvállalatok, konszolidációs kör
KITE-leányvállalatok, konszolidációs kör

Csányi agrárcége legutóbb decemberben a magas műtrágya-árak kapcsán került a figyelem középpontjába. Amint akkor az Átlátszó írta, a csoport nem gyárt, csak forgalmaz műtrágyát, és az árat elsősorban a gyártók, illetve a magas alapanyag-árak határozzák meg. (Mint a gázár.)

99,9 milliárdon a Bonafarm

Szintén holdingszerű a Bonafarm Zrt., Csányi Sándor másik zászlóshajója, amelynek 99,9 milliárd forintnyi befektetett eszközéből 94,9 milliárd jutott a kapcsolt vállalkozásokra. Ezek közül 17-et sorolnak fel, köztük a Pick Szalámigyárral, a Sole-Mizo tejipari céggel vagy a Csányi Pincészettel.

Bonafarm-részesedések
Bonafarm-részesedések

A Bonafarm saját árbevétele ugyanakkor eltörpül a KITE mellett, 6,2 milliárd forint volt. A cég vesztesége 200 millió forint lett, de kevesebb a 2020-as 372 milliónál. Ami persze nem azt jelenti, hogy veszteséges lett volna a cégbirodalom, csak azt, hogy nem tettek közzé összevont (konszolidált) mérleget.

Kezeskedtek a Pickért

Egy érdekes mérlegen kívüli tétel a tőzsdére bevezetett Pick-kötvényekhez kapcsolódik:

Társaságunk garanciát vállalt a Bóly Zrt.-vel, Dalmand Zrt.-vel, Sole-MiZo Zrt.-vel egyetemlegesen a Pick Szeged Zrt. kötvénykibocsátásból eredő fizetési kötelezettségének teljesítésére 2019. december 6-tól 2030. március 6-ig 34,2 milliárd forint összegben.

A mérleg melléklete egyébként leszögezi, hogy az orosz-ukrán konfliktusban érintett országokkal sem a Bonafarmnak, “sem a csoportnak nincs jelentős üzleti kapcsolata”.

A KITE-Bonafarm-kapcsolat

A KITE jelentésében többször is felbukkan a Bonafarm név, így a tulajdonosi körben, a követelések listáján is. A két cégcsoport a jelek szerint egyre szorosabban összefonódik.

A kapcsolt vállalkozásokkal szembeni követelések között 2021-től a Bonafarm csoporttal szemben fennálló követelések is szerepelnek, tekintettel a KITE Zrt-t tulajdonló 3 gazdasági társaság tulajdonviszonyában bekövetkezett változás miatt írják.

A KITE-nél a “Bonafarm-csoporttal szemben realizált nettó árbevétel” 6,99 milliárd forint volt, ez 23 százalékos bővülés. (Nagyrészt vetőmag, termény, műtrágya, növényvédő szerek.) Ez azonban a KITE teljes árbevételének csak alig két százaléka.

Száguldott az IKR

Az agrárintegrátorok sorát folytatva az Andrej Babis cseh politikus-üzletember érdekeltségeihez tartozó bábolnai IKR Agrár Kft. árbevétele 124,8 milliárdról 158,4 milliárdra emelkedett, ami 26,9 százalékos bővülés. Még szembetűnőbb a javulás az eredményben, ami üzemi szinten 2,55 milliárdról 6,99 milliárdra nőtt.

Búzatermés, achív kép. MTI Fotó - Mészáros János
Búzatermés, achív kép. MTI Fotó - Mészáros János

A 2020-as kétmilliárd feletti pénzügyi veszteség 715 millió forintra mérséklődött, így végül az adózott eredmény egy nagyságrendet, 361 millióról 6,18 milliárdra ugrott. A cég rendszeresen köt árutőzsdei és deviza határidős ügyleteket, a pénzügyi eredmény ingadozásában ez is szerepet játszhat.

Az IKR nem egy szövevényes holding, mindössze négy leányvállalata van. A 10,7 milliárdos eszközállományának nagyobb része pedig ingatlanokból, gépekből áll.

Mészárosék startja

A Mészáros-csoporthoz tartozó, tavaly nyáron indult Agrolink Zrt.-nek még fel kell kötnie az alsóneműjét, ha a már piacon levő mezőgazdasági integrátor cégekkel akar versenyezni. Bár azt állítják, hogy nem akarnak, inkább kiegészítenék azokat. Ennek ellentmond, hogy az első tört évben hasonló tevékenységet folytatott, mint a nagyok:

tevékenysége a mezőgazdasági tevékenységhez szükséges input anyagok beszerzése, forgalmazása. Az évvégi záró készlet műtrágyából, növényvédő szerekből és vetőmagból állt írja a mérleg melléklete.

Sokat buktak az első évben

Az Agrolink befektetett eszközei minimálisak voltak (369 millió forint), árbevétele épphogy elérte az egymilliárd forintot, ami alapján 68 millió forintos vesztesége keletkezett. Így saját tőkéje (132 millió forint) már mélyen a 200 milliós alaptőke alá süllyedt, ami tőkerendezést tehet szükségessé. De akkora hátszéllel, mint amellyel a NER-birodalom rendelkezik, ez aligha lehet majd probléma.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!