6p

Egyre több szolgáltatást próbálnánk ki mobilról, de a siralmas oldalbetöltési idők és a telefonon teljesen széteső honlapok miatt inkább mégis hagyjuk a fenébe az egészet. Pedig az a cég, ami rendes mobilszájtot fejleszt magának, már egy év alatt jelentős javulást tapasztalhat a forgalmában - kár, hogy itthon ezt még nem mindenki ismeri fel.

Az isten szerelmére, tessék már rendes mobilszájtot fejleszteni!

- lényegében így foglalható össze a Google idei Connected Consumer Study felmérésének az eredménye, mely a felhasználók digitális szokásait szondázza. Hogy eljussunk eddig a kifakadásig, egy kétfelvonásos előadást kellett végighallgatni a Google budapesti központjában: az első részben a globális és magyar netezés 2017-es évéről volt szó, a másodikban pedig arról, hogy az online tartalomfogyasztási trendek, illetve a sokszor elég dudvás hazai állapotok mennyire élesen szemben állnak egymással, és emiatt egy csomó magyar kis- és középvállalkozás mennyire meg tudja szívni.

A 2017-es netezési állapotokat felmérő kutatás eredményeit Asabiny Miléva, a Google kiemelt ügynökségi kapcsolatokért felelős menedzsere ismertette. A 63 országban, 79 ezer ember részvételével készült tanulmány szerint a 16 évesnél idősebb magyarok internethasználatban már lenyomják a világot:
  • 89 százalékuk netezik naponta, szemben a 86 százalékos globális átlaggal.
  • 81 százalékunk magáncélra használja az internetet, míg globálisan ez 77 százalék.

Az idősebb korosztály is rákapott a netezésre,
  • az 54 évesnél idősebb magyarok 28 százaléka napi szinten internetezik, ez világszinten 22 százalék,
  • a 45 felettieknek pedig közel fele netezik naponta, míg a globális átlag itt 39 százalék.

Most lehet jó Deutsch Tamásnak, az előző kormányzati ciklus internetfelelős miniszterelnöki biztosának lenni!

Ami a netezés hogyanját illeti, az nem meglepő módon tavaly is az okostelefon-használat felé tolódott, ami mögött elsősorban az áll, hogy 2017-ben már a magyarok 65 százalékának volt okostelefonja. A magyar internetezők között 27 százalék már azt vallotta, hogy többnyire a mobilon netezik, 35 százalék pedig úgy saccolta, ugyanannyit használja erre a célra a számítógépét/táblagépét, mint a telefonját. Ugyanez világátlagban: 20 százalék számítógépről netezik szívesebben, 72 százalék okoseszközről.

Borítékolni lehetett, hogy a 16-24 éves magyarok majdnem 100 százaléka mondta, hogy szívesen netezik a telefonjáról, de figyelem: már az 55 évesnél idősebbek fele is így van ezzel.

Mivel a kutatást maga a legnagyobb keresőmotor rendelte meg, feltérképezték azt is, mi újság a netes keresésekkel - azt találták, hogy már több mint a felük mobilról történik. Arról is szó esett, mi van, ha megvan a keresett téma, és rákoppintunk a telefon kijelzőjén:
ha 3 másodpercnél tovább tart, amíg betölt az oldal, akkor a mobilosok 53 százaléka inkább hagyja az egészet fenébe.

Igaz, ez még egy 2016-os adat volt, de a felhasználók nem lettek türelmesebbek a tavalyi évben, mert az is kiderült, hogy minden második okostelefonos a 2 másodperces oldalbetöltési időt tartja elfogadhatónak. És a megkérdezettek 46 százaléka mondta azt, hogy a mobilon való internetezés során a lassú oldalbetöltés a legbosszantóbb.

És itt sodródunk a hirdetők és cégek szempontjából veszélyes vizekre. Ugyanis a 2 másodpercet még csak meg sem közelíti az az átlagos időtartam, ami szükséges ahhoz, hogy a kijelzőn megkoppintott hirdetés átdobjon minket a termék konkrét oldalára. Az ebből a szemszögből megvizsgált 21 ország közül a sor végén Törökország kullog 10,3 másodperces átdobási idővel, Magyarország a szintén siralmas 9,4 másodpercével a középmezőnyben szerepel, de még az első helyezett Németország sem tenné a ki az ablakba a saját eredményét, mert az is több mint hat másodperccel haladja meg a még épp kívánatosnak tartott időtartamot: 8,1 másodpercük már elég volt a verseny megnyerésére.



A kutatás megnézte azt is, hogy egyes témakörök oldalbetöltései között vannak-e különbségek. Vannak, mégpedig elég meglepők: az éllovasok az üzleti és ipari oldalak átlag 6,9 másodperces betöltési idővel, a legrosszabbak pedig röhejes módon éppen a techszájtok, 12 (!!!) másodperccel.



Összességében tehát imádnánk mobilról céges szolgáltatásokat és termékeket mustrálni, ha a kérdéses oldalak képesek lennének olyan sebességet hozni, ami nem akaszt ki minket annyira, hogy 2 másodperc után megszakítsuk a betöltést.

Ez a jelenség probléma, a kkv-knál különösen az, és hogy mi történik, amikor ezt egy cégvezető komolyan veszi, és tesz a gondok kiküszöböléséért, arról már Ormándlaki Balázs, a Drive Online Marketing online marketingstratégia-tervezője beszélt. Ormándlaki egy ügyfelük példáján keresztül mutatott be egy esettanulmányt. A cég a Cityfood volt, akik mostanra már teljesen bejáratott kajarendelős szolgáltatássá váltak:

  • 31 ezer rendelést kapnak havonta,
  • 36 ezer felhasználójuk van,
  • 95 ezer a havi oldalmegtekintésük,
  • és 5-10 százalékos az éves online növekedésük.

És bár mobilra elég béna volt a weblapjuk, ennek ellenére a tavalyi forgalmuk 23 százaléka okostelefonról érkezett, a mobilos megrendelések aránya pedig 7,2 százalékos volt. Felmerült a kérdés, hogy ha ennyi felhasználó szenvedi végig magát a nehezített pályán, mégis milyen eredményeket hozna az, ha szögesdróttal hintett sártenger helyett tükörsima aszfalt fogadná őket mobilon a kaja felé vezető úton?

A választ a cég új, mobiloptimalizált oldala adta meg, mely 2018. januárjában debütált egyszerűsített felépítéssel, külön mobilrendelős szekcióval, és 2,48 másodperces átlag betöltési idővel. 2017 és 2018 márciusának adatait összevetve kristálytisztán látszik, miért érte meg nekik a fejlesztés:

  • 30 százalékkal nőtt a mobil konverziós arány,
  • 35 százalékkal a mobilos rendelések száma,
  • 23 százalékkal lett több a mobilos rendelés az összes rendelésből,
  • és 22 százalékkal csökkent az oldal átlagos mobilos betöltési ideje.

A mobil által segített rendelések aránya pedig 9,35 százalékkal lett több - ez azokat az eseteket jelöli, amikor valaki a telefonján nézi ki az ételt, de rendelni már a számítógépén rendeli meg. Szóval, még egyszer: NAGYON fontos mobiloptimalizálni a weboldalakat.

Az oldalak gyorsaságának mérésére a Google a Test My Site-ot ajánlja, ez megméri, mennyi ideig tart mobilról betölteni az adott oldalt, és azt is, hány látogató vész el a lassúság miatt. Ezen kívül azt is megmondja, hogy a weboldal szektorában hogyan teljesítek a versenytársak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!