6p

Az IT szakemberek iránti kereslet most már évtizedek óta meghaladja a minőségi piaci kínálatot. Azon túlmenően, hogy a hiányzó munkaerő mennyiségileg is jelentősen növekszik, a valódi szaktudással és tapasztalattal rendelkező szakemberek az elmúlt években már sok esetben elérhetetlenné váltak több piaci szereplő számára is. Márpedig a cégek fejlődésének egyik kulcspontja az informatikai fejlesztés, vagyis ha ezen a területen a megoldás nem biztosított, az adott vállalat számára nem lehetséges az előrelépés.

Az IT szakemberek piaca

Ez a piaci helyzet komoly következményekkel jár. Egyrészt a vállalatok nagyon intenzív versenyt indítottak a legjobb munkavállalók megszerzéséért, másrészt igen komoly energiákat és pénzt kell tenniük a céges motivációs rendszer újrastrukturálásába. A piac ráadásul „kétarcú” e tekintetben. A modern, trendi, nemzetközileg is unikális fejlesztéseket kínáló cégek, elsősorban a startupok esetében az IT szakember oldalon túljelentkezés van, addig a hagyományosabb területeken mozgó nagyobb vállalatok komoly munkaerőhiánnyal küzdenek ezen a területen. Ez még a korábban egyértelműen a legvonzóbb munkahelyek közé tartozó multinacionális cégek számára is probléma, de a lokálisabb vagy egy szűkebb régióra fókuszáló nagyvállalatok esetében ma már szinte megoldhatatlannak látszó feladat. Ennek egyik oka a generációs változások, hiszen az elmúlt 10-15 évben a munkaerőpiacra lépő fiatalok inkább összpontosítanak szakmai tudásuk gyors fejlesztésére, önmaguk megvalósítására, szabadságuk tiszteletben tartására, melyekre elsősorban a startup szemlélettel működő vállalkozások tudnak érdemi hátteret nyújtani. Ennek is köszönhető, hogy az „outsourcing” vagy az IT területen sokszor alkalmazott „body leasing” szolgáltatások térnyerésben vannak, hiszen így azok a vállalatok is igazi szakemberekhez tudnak jutni egy-egy „béridőszakban”, akiknek esélyük sem lenne magukhoz vonzani munkavállalóként ezt a tudást.

COVID-19 hatások a piacon

Egyértelmű tény ma már, hogy az évtizedekkel ezelőtt megkezdődött trendek, melyek az elmúlt tíz évben felgyorsultak, a 2020-2021-es időszakban turbulenciát kaptak a vírusválság által. Az új generációk számára fontos lehetőségek - úgy, mint home-office, nagyobb szabadság, work-life balance menedzselése - sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a korábbi időszakhoz képest, így az IT szakemberek oldalán meglévő amúgy is magas elvárások még nagyobb kihívások elé állítják a fejlődni kívánó cégeket. A költséghatékonyság okán és azért, hogy a vállalatok meg tudják tartani legjobb IT-s kollégáikat, már több esetben elindult a folyamat, hogy ezek a munkavállalók nagyobb szabadsághoz jussanak. Sok esetben „szabadúszókká” váltak, akiket már szerződésekkel próbálnak a céghez kötni. Vagyis a biztos munkamennyiség adott a szakemberek számára, melyet a normál munkaidőnek sokszor töredékében képesek elvégezni, és az így keletkezett szabad kapacitásukat belátásuk szerint értékesíthetik. A vírusválság egyik globális munkaerőpiaci hatása, hogy az emberek átértékelték életüket és előtérbe került a magánélet, illetve a munka szeretete. Azokban a pozíciókban, ahol megtehetik, a munkavállalók döntési preferenciájában a munka valódi élvezete igen előkelő helyzetbe került. Az IT terület egyértelműen azok közé a szektorok közé sorolható, ahol a dolgozók megengedhetik maguknak a munkalehetőségek közötti szelekciót. Ebben a szelekcióban pedig a teljes szakmai kapacitásuk egy adott munkaadóhoz történő lekötése már nem opció. A vírusválság komoly következménye, hogy a hiányszakmai területeken igazi szakemberekhez jutni kizárólag külső megbízásokon keresztül lehet majd, kivéve egy-egy nagyon trendi, állandó változatosságot és folyamatos, kiemelkedő szakmai fejlődést biztosító céges környezetet.

Expert közvetítés

Nem új koncepció, hogy a cégekhez a megfelelő szakembereket közvetítik. Az IT területen a body-leasing ezt hivatott megoldani, de az elmúlt években sajnos valóban az adott pozícióra egy konkrét embert darabra beemelni megoldásokra lehetett csak számítani. Ebben a „body harcban” a kiemelt szaktudással rendelkező szakemberek megfáradtak és önálló lábra álltak, saját egyéni vállalkozásba kezdtek vagy kisebb cégekben csoportosultak. Ez viszont nem nyújt számukra megoldást, hiszen az érdekes, új projektek megszerzéséhez értékesítési munka, kapcsolati háló szükséges, amivel ők általában nem rendelkeznek. A megrendelői oldal pedig szintén bajban van, hiszen nem tudja ezeknek a szakembereknek az elérhetőségét. Erre a helyzetre jelenleg egyetlen megoldás kínálkozik, a kisebb-nagyobb IT fejlesztő cégek alkalmazása. Viszont ebben az esetben a megrendelő oldalnak és az IT szakembernek együttesen kell finanszírozniuk az IT cég szervezetét, a cégvezető és tulajdonos jövedelmét, így a tényleges munkáért kifizetett valódi munkadíjon felül komoly mértékű extra költség keletkezik, mely mind a megrendelő cég, mind a munkát konkrétan elvégző szakember számára nem megfelelő irány, komoly pénzveszteség. A másik koncepcionális probléma, hogy az esetek többségében valóban „body”-ként kezelik a fejlesztőket ezekben a projektekben, pedig az unikális fejlesztéseknél egyértelműen a „brain” az, amire szüksége van a megrendelőnek, így azon kívül, hogy nem is túl humánus, amit közvetítenek az IT cégek, és nem is fedi ma már a valóságot sem az üzenet.

Szakmai központok

Az IT piac minőségi jövőjének két alapszabálya biztosan van. Az egyik, hogy az IT fejlesztőket valóban tiszteletben kell tartani, tudásukat meg kell fizetni, meg kell becsülni, és nem egy egyszerűen „lízingelhető” objektumként kell kezelni. A másik fontos tényező, hogy a szakemberek egyesítése, egy adott szakterület legjobbjainak közösségbe foglalása komoly piaci lehetőség. A megrendelői oldal és a szakmai munkát elvégző szakemberek között egy olyan felületet szükséges létrehozni, mely a megfelelő projektmenedzselést, kommunikációt és komplex ügyintézést biztosítja. Vannak már erre nemzetközi szinten kezdeményezések, hálózatok, amik az automatizálás területén nyújtanak összetett szolgáltatást a megrendelők számára. Az adott IT feladathoz rendelik hozzá a megfelelő, unikális, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudású szakembert a megrendelő által igényelt időszakra, feladatra. Ez lehet egy adott teendő, pár hetes munkafolyamat, de akár komplexebb feladatokat magában foglaló több hónapos, több éves időszak is. A hálózatok folyamatos kapcsolatot tartanak fent az automatizálási piac legfontosabb szereplőivel, és igényeik mentén keresik meg, választják ki saját szakember hálózatukból a megfelelő tudással, motivációval rendelkező kollégákat. Így tulajdonképpen a szakemberek szabadon dönthetnek arról, hogy egy adott időszakban milyen típusú fejlesztés és munka mellett voksolnak, a megrendelői oldal pedig egyértelműen motivált, kifogástalan szakmai háttérrel és tudással rendelkező szakemberhez jut. Ezek a modern cégek nem IT vállalkozások és nem ügynöki tevékenységet végző társaságok, hanem szakmai és motivációs faktorok alapján szelektált szakemberhálózatot menedzselő központok. Mint ilyenek, egyedi pozíciót töltenek be a piacon.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!