6p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Valami nagyon félrecsúszhatott, hiszen nincs még két éve sem annak, hogy átadták Kisvárdán az élő éticsigát feldolgozó és fagyasztott tésztatermékeket gyártó üzemet. Sok baj halmozódott a cég körül, mely információink szerint a dolgozóinak is többhavi fizetéssel tartozik.

Nem futott be nagy karriert a Kisvárdán megvalósult élő éticsiga-feldolgozó üzem, hiszen 2021. augusztus 31.-én a Nyíregyházi Törvényszék csődeljárást indított a Bourgogne Gastronomie Kft. ellen - vettük észre a cégkivonatban.

A problémák a cégkivonatok és a cégbírósági dokumentumok alapján nem most kezdődtek. Ugyan a koronavírus-járvány okozhatott nehézségeket, már előtte is akadtak gondok. Már az alapkő-letétel évében, 2017-ben megindult egy végrehajtás a cég ellen, amit a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának Hátralékkezelési Osztálya indított el. Majd 2020. januárjában indították el a következő végrehajtást, szintén a NAV. Ez a procedúra fél évvel később, június elején zárult le. Jelenleg is folyamatban vannak végrehajtások a cég ellen. Az egyiket idén februárban indította el a NAV, a másikat pedig augusztus elején egy békéscsabai közjegyző.

Szerettük volna megkérdezni a társaságot, hogy milyen problémák vezettek idáig, mikor kezdődtek a gondok, mi lesz a dolgozókkal és magával a gyárral, ám egyik megkeresésünk sem járt sikerrel. Amennyiben mégis érkezne válasz, beszámolunk róla.

Csőd a csigagyár Kisvárdán (Fotó: MTI)
Csőd a csigagyár Kisvárdán (Fotó: MTI)

Hitel hitel hátán

A céget 2015-ben hozták létre, a gyár pedig még nincs két éves sem. A beruházás 6,5 milliárd forintból valósult meg, melyhez az állami Eximbank 4,8 milliárd forintos hitelt biztosított a korábbi tudósítások szerint. Ennek nyoma is van a hitelbiztosítéki nyilvántartásban, ám nem ez az egyetlen bejegyzett zálogjog a cégnél. Összesen ugyanis 15 bejegyzést listázott ki keresésünkre a nyilvántartó. A 2017. júniusában felvett hitelt 2019 tavaszától kezdve újabbak követték:

  • az MKB Bank 2 millió eurót hitelezett, és zálogosították az adott évi és a 2020-as szerződéses bevételeket,
  • majd az Eximbank és az MKB is újabb eszközöket és bevételeket vont zálogjog alá,
  • 2020 februárjában 2,5 millió eurót hitelezett az Eximbank, ekkor a gyár berendezéseire került zálogjog,
  • a legutolsó ilyen bejegyzés 2020 júliusi keltezésű, amit az MKB Bank jegyzett be a következő évekre megkötött szerződéses bevételekre 3,5 millió euró értékben.

A Bourgogne Gastronomie Kft.-nél így jelentős adósság halmozódott fel, 2019-ben már majdnem 7 milliárd forintot görgetett maga előtt. 2020-as állapotról viszont nem találtunk információkat, mivel a cég még nem adta le a tavalyi évre szóló beszámolóját. Az elérhető legutóbbi dokumentum szerint a 2018-as 5,5 milliárdos kötelezettségállomány 6,8 milliárdra ugrott két évvel ezelőtt. Ennek nagyjából a fele hosszú lejáratú hitel, nagyobb részt 5 éven túli esedékességű, emellett 377 millió forint rövid lejáratú hitelt is felhalmoztak, a kiegészítő melléklet szerint.

A beszámoló szerint mindenesetre 2019-ben akkori árfolyamon számolva (a cég euróban vezeti a könyvelését) 1,1 milliárd forintos bevételt könyveltek el a korábbi 60 millió forint után, a termelés viszont olyan költséggel járt, hogy 680 millió forintos veszteség lett az üzleti év eredménye két évvel ezelőtt.

Exportra termelt a kisvárdai gyár (Fotó: Pixabay)
Exportra termelt a kisvárdai gyár (Fotó: Pixabay)

A mérleg szerint maga a gyár épülete 4,5 milliárd forintos könyv szerinti értéket képviselt 2019-ben, az ingatlan 77 millió forintosat, a termelőberendezések pedig 3,1 milliárdosat. Annak érdekében, hogy 2019-ben a tetemes veszteség ne vigye el a társaság saját tőkéjét, tőkeemelést hajtottak végre a mérleg alapján. Az előző évi kicsit több mint 3 millió forintos jegyzett tőkét 913 millióra emelték.  

Fizetésükre váró dolgozók

Az, hogy veszteséget termelt a Kft. 2019-ben nem túlzottan meglepő fejlemény, mivel egy újonnan induló vállalkozásnak mindig szüksége van pár évre, hogy optimalizálja a gazdálkodását, és az nyereségessé váljon. Ebben az esetben azonban ideje sem volt idáig eljutni a cégnek, hiszen a gyárat 2019. szeptember 20-án adták át. A tervek szerint 300 embernek adott volna munkát, ezt a létszámot azonban csak 5 hónapban sikerült megközelíteni az Opten cégriportja alapján:

  • 2019 decemberében 298 volt az alkalmazottak létszáma,
  • 2020 januárjában 266,
  • 2020 februárban 267,
  • majd a rá következő hónapban már egyetlen dolgozója sem volt a cégnek.

Az alkalmazotti létszám felfutása 2020 decemberében történt meg újra, ekkor és 2021 januárjában 267-en voltak a cég alkalmazásában, majd nyár közepéig fokozatosan újra leépítés zajlódott.

A cég legutóbbi beszámolója szerint 2019-ben az átlagos foglalkoztatotti szám 184 fő volt, bérükkel összefüggésben 547 millió forintot költöttek. Mivel sem az eredménybeszámolóban, sem a kiegészítő mellékletben nem szerepeltetik a bérköltséget, ezért csak becsülni tudjuk az átlagos bérszínvonalat. A személyi jellegű ráfordítások nagyjából 80 százalékát teszi ki a bérköltség, tehát 438,4 millió forintról van szó. Ez alapján az átlagos bruttó bér a csigagyárban 198 ezer forint volt két évvel ezelőtt. Ez jóval átlag alatti fizetést jelent, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ekkor az országos átlagbér bruttó 367 ezer forint volt.

Ám még ennek az összegnek a kifizetésével is problémák adódtak. Információink szerint több dolgozó a mai napig nem kapta meg járandóságát. Mivel a cég nem válaszolt megkeresésünkre, ezért Tóth Viktorhoz, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alelnökéhez, a megyei közgyűlés képviselőjéhez fordultunk, aki megerősítette információinkat. "Tudok olyan alkalmazottról, aki még májusban hagyta ott a céget, de a fizetését azóta sem kapta meg". Tóth Viktor szerint ez nem egyedi eset:

"Van, akinek közel félmillió forinttal tartozik a cég, folyamatosan csak hitegették az illetőt, most pedig már a telefont sem veszik fel."

A képviselő a csődeljárással kapcsolatban aggodalmának adott hangot. Egyrészt ez egy nagy felhajtással beharangozott projekt volt, különleges tevékenysége miatt pedig az egész országban híre ment. Ráadásul amikor a gyár alapkövét maga Seszták Miklós tette le, örömmel tudatta a jelenlevőkkel, hogy milyen jelentős a beruházás munkahely-teremtő képessége. "Az ilyen több száz munkahelyet létrehozó beruházásokra nagy szükség van a megyében, hiszen itt kimagasló mértékű a munkanélküliség". Ehhez képest a kezdeti szép reményekből és tervekből gyorsan nagy bukás lett, jegyezte meg Tóth. Másfelől a képviselőnek komoly aggályai vannak azt illetően, hogy mi lesz azzal a közel 5 milliárdos állami hitellel, mellyel az állam hozzájárult a projekthez. Vajon vissza lesz fizetve?! - tette fel a költői kérdést a Jobbik szabolcsi alelnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!