3p

Bár ez ebben az esetben nem igazán meglepő, ha azt nézzük, hogy gyakorlatilag egy alvó cég birtokolja a luxusvillát. Mondjuk is a részleteket.

Egy teljesen ártatlannak tűnő hír nyomán derült ki még 2016-ban, hogy egy évvel korábban adriai luxusvillát vett a felcsúti gázszerelőből lett milliárdos. Akkoriban polgármesterként még vagyonnyilatkozatot kellett leadnia, amiben ténylegesen szerepelt egy Vir szigetén lévő ingatlan, a szóban forgó luxusvilla azonban Ugljan szigetén található. Az ingatlan kivitelezője 2016-ban a hvg.hu-nak megerősítette, hogy Mészáros Lőrinc a tulajdonos, amit egy évvel korábban 2,2 millió euróért, vagyis akkori árfolyamon számolva 700 millió forintért vásárolt meg.

A luxusvillát bár lehet, hogy magánszemélyként vásárolta meg, a Direkt36 szerint a Mirno More horvát cég nevére íratta az ingatlant (a cég tulajdonosa a Mészáros-házaspár által birtokolt Talentis Group Zrt.), melyről számos képet lehet találni az interneten, ha beütjük a sziget nevét és a Villa Maria kifejezést.

Fotó: domusgradnja.com
Fotó: domusgradnja.com

Hogy miért vitte be a cégbe az ingatlant anno Mészáros Lőrinc, arról legfeljebb csak találgatni lehet, főleg, mivel lényegében alvócégről van szó. Érdemi tevékenységet nem végez, bevétele nincs, a villa karbantartásával kapcsolatos költségeket azonban el kell számolni, mindennek az eredménye pedig az, hogy évről évre csak a veszteséget halmozza a Mirno More.

Nem volt ez másként 2019-ben sem. Az elérhető céges dokumentumok és beszámolók alapján tavaly mindössze 6 kuna - jelenlegi árfolyamon - 278 forint árbevételt tüntetett fel. Mondjuk az is nagy kérdés, hogy ezt vajon minek köszönhette a cég, de erre a kiegészítő mellékletben nem találtunk utalást.

Fotó: domusgradnja.com
Fotó: domusgradnja.com

Azt viszont rögzítették, hogy

"a társaság nem szerzett bevételt a saját termékek, áruk és szolgáltatások eladásából az üzleti évben."

Mindezzel szemben azonban az előző évi 170 ezer kuna után 229 ezres (mintegy 10,6 millió forintos) ráfordítást számoltak el. Ebből

  • a legnagyobb tétel az amortizációs költség, 124 ezer kúna (5,7 millió forint),
  • 70 ezer kúnát tesz ki az anyagjellegű ráfordítás (3,2 millió forint),
  • 29 ezret a személyi jellegű ráfordítás, mely az előző évi több mint duplája lett tavaly (3,2 millió forint),
  • 6 ezret pedig egyéb költségként számoltak el (ez 1,3 millió forint).

A gyakorlatilag nulla bevétel miatt a teljes költséggel egyenlő lett a Mirno More vesztesége is, 229 ezer kúna, vagyis 10,6 millió forint. Az előző évek hasonló előjelű eredményei miatt a cégnek óriási mínuszban van a saját tőkéje, több mint 8,5 millió kúna (394 millió forint). Emellett a tartozásállomány sem jelentéktelen összeg: 2018-hoz képest 200 ezer kúnával 12,8 millióra nőtt (ez több mint 593 millió forint).

A mérleg másik oldalán, az eszközök között csak egyetlen jelentősebb tétellel találkozni, a tárgyi eszközök értéke 4,19 millió kúna az előző évi 4,25 millió után. Ez teljes egészében az ingatlanok, gépek könyv szerinti értékét jelenti. Forintosítva 194,6 millióról van szó. Cikkünk elején jeleztük ugyan, hogy az ingatlant 700 millió forintért vásárolta meg 2015-ben Mészáros Lőrinc, amit azt jelentheti, hogy a könyv szerinti értéknél jóval nagyobb összegért cserélt gazdát az ingatlan. Ez egyáltalán nem ördögtől való, hiszen a könyv szerinti érték és a tényleges vételár eltérhet, erre a horvát jogszabályok lehetőséget biztosíthatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!