2019. február 20. 09:17
mfor.hu

4 ezer olyan vállalat lehet, amelyek alapító tulajdonosa már közel került a nyugdíjkorhatárhoz. 

A kormány segítséget kíván nyújtani azoknak a nyugdíjkorhatárhoz közeledő vállalkozóknak, akik nem tudják cégeiket családi körben tartani, ezért lehetővé tenné, hogy a cég magyar menedzsmentje vagy egy magyar tulajdonú alapítvány gyakorolja a tulajdonosi jogokat - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Az alapítványi háttér megteremtése egy nemzetközi példa átültetése a magyarországi gyakorlatba - mondta Palkovics László, utalva arra, hogy például a Bosch cég mára 92 százalékban egy alapítvány, a Robert Bosch Alapítvány tulajdonában van, s csak a maradék rész a családé.

Pénzt is adnának

Már tavasszal a parlament elé kerülne a törvénymódosítás, amely lehetővé tenné az alapítványi tulajdonlás új formáját. Ahhoz, hogy szükség esetén a cég magyar menedzsmentje kerüljön tulajdonosi pozícióba, a kormány pénzügyi fedezetet nyújtana.

Az innovációs és technológiai miniszter arról is beszélt, hogy ősztől egy vállalkozói portál indítását tervezik, amelyen keresztül a magyar vállalatok kommunikálni tudnak majd egymással és más partnerekkel, például az adóhatósággal, minisztériumokkal, szakmai szervezetekkel.

Palkovics László az interjúban nehezményezte, hogy Magyarországon a cégek mindössze 16 százaléka alkalmaz digitális vállalatirányítási rendszert.

A Magyar Multi Programmal kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy azokat a feltörekvő cégeket szeretnék támogatni jogi, pénzügyi és technológiai módon, amelyek képesek lennének megállni a helyüket külföldön. A kormány már azonosította azt az ötven vállalatot, amely számításba jöhet a program szempontjából - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a Magyarországon képződő hozzáadott érték jelenleg fele-fele arányban oszlik meg a külföldi és a magyar tulajdonú vállalatok között, miközben a magyar vállalatok ugyanezt a hozzáadott értéket háromszor annyi munkavállalóval állítják elő. Ennek az az oka, hogy a magyar kis- és közepes vállalatok kevésbé technologizáltak, kevésbé használnak a termelékenységet növelő, robotizált gyártási folyamatot.

A cégutódlás kérdésével több cikkben és konferencián is foglalkoztunk már. Cikkeink a témában: