A cikk eredetileg a media1-en jelent meg.
Nem leszek az Index főszerkesztő-helyettese – írta ki ma hajnalban Tevan Imre, az Index.hu tegnap, csütörtökön bejelentett főszerkesztő-helyettese a Facebookra ma, péntek hajnalban.
(Tevan korábban 6 éven át már volt a lap főszerkesztő-helyettese, majd az Origónál helyezkedett el azután, hogy Vaszily Miklós elbocsátotta az Origo főszerkesztőjét és elkezdődött a lap „elfideszesítése”.)
Tevan, akinek Facebook-oldalán elszabadult tegnap a „pokol”, miután bejelentette, hogy igent mondott Bodolai Lászlónak és Szombathy Pálnak a felkérésre, ma hajnalban visszalépése kapcsán azt írta, nem azért döntött így, mert kapott a fejére, hiszen tudta előre, hogy ilyenkor ez jár, hanem azért, mert most már úgy látja, rosszul mérte föl a helyzetet, ezért hibás döntést hozott.
Tevan Imre teljes indokolása:
„Nem azért, mert kaptam a pofámra. Ezt tudtam előre, ez ilyenkor jár. (Sok támogatást is kaptam, köszönöm.) Hanem azért, mert rosszul mértem föl a helyzetet, ezért hibás döntést hoztam.
Kezdjük ott, hogy indexes voltam, örökre indexes (így, kisbetűvel) maradok. Érdekes módon nagyon sokan ugyanezt mondják, akik indexesek voltak. Kilenc és fél éve rúgtak ki onnan, azóta is tudom, hogy az volt a csúcs a pályámon, soha nem volt utána olyan jó munkám, ha tehettem volna, bármikor visszamentem volna.
És amikor most felkértek, azt hittem, hogy ebből az indexességből meg lehet őrizni valamicskét, és újra lehetőségem lesz ebben szerepet vállalni.
Most, a második éjjelen, amikor nem tudok elaludni, megvilágosodtam. A szervezetem üzenni akar (úristen, úgy beszélek, mint egy menopauzás, nyúédzses férfi, mindjárt jön az Index szelleme is!), hogy valami nem kóser.
Az volt az alapkérdésem, hogy lehet-e független és színvonalas újságként működtetni a kialakult helyzetben az Indexet. Eddik oké. De mindig csak azon forogtak a gondolataim, hogy elképzelhető-e, hogy ne legyen politikai beavatkozás. Tudjuk, rendkívül aggályos az erre adandó válasz, de végül arra jutottam, elképzelhető. Sőt, kitaláltam egyfajta garanciát. (Azt hittem, ez ügyes ötlet, de valójában csapdát állítottam magamnak. Ha a feltételemet azonnal elfogadják, nem mondhatok nemet.)
Csakhogy azzal nem foglalkoztam, a politikai beavatkozáson túl, hogy a három ember, tehát az igazgatóság tagjai képesek lesznek-e összehozni egy minimális csapatot, amely legalább elfogadható mindőségben át tudja venni a felmondott kollégáimtól a lapkészítést abban a rohamosan közeledő pillanatban, amikor ők végleg elmennek. Az “igazgatósági tag” hétfőn hívott föl, ma péntek van, azóta odáig jutottunk, hogy egyetlen embert, engem lehetett bejelenteni az új csapatból. -thy és -czy azóta se tudta eldönteni (legalábbis nekem ezt mondják) azt a viszonylag alapvető kérdést, hogy melyikük a főszerkesztő. Hogy kinek lennék a helyettese ugye.
A harmadik tag doktor Bodolai, akinek minden nyilatkozata után azt éreztem, hogy ki kell szállnom. Kétségtelenül fejlődik, a legutóbbiban a Klubrádióban már hosszú perceket beszélt értelmesen anélkül, hogy elővette volna a szerkesztőség ármánykodásáról szóló elméleteit, de aztán leteltek ezek a percek. Dull kirúgása nagyon jó döntés volt, mondotta.
Nehogy úgy lehessen érteni, hogy engem átvertek, szó sincs ilyesmiről, de nem ez az a profi csapat, amely megcsinál egy új “Index”-et. Bocs fiúk, én pesszimsta alkat vagyok, lehet, hogy nem lesz igazam, teljes szívemből kívánom, hogy ne legyen, de most azt érzem, bajosan fog menni.
A megvilágosodásban segített még néhány dolog. Az egyik ez a podcast, ahol Dudás Gergő egykori főszerkesztő nagyon világosan magyarázza el cégjogilag az értő kérdezőknek (főleg: S. A.), hogy miért nincs már Index.
Aztán a csütörtököt a szerkesztőségben töltöttem. Ott nemcsak az Index haldokló szellemét láttam, de ráébredtem, amit tehát mindig is tudtam, hogy én egy vagyok velük. Ebben kevesebbet segítettek azok, akik néhányan nem fogtak velem kezet, és sokkal többet Pozsi, aki nagyon szelíden és kedvesen mondta el, hogy miért nem ért egyet a lépésemmel. Homlokcsókot érdemel!
Uj Pétertől azt tanultam, hogy ilyen helyzetben mindig aránytalanul nagyvonalúnak kell lenni, ezért végül egyre jobban zavarnak a volt leendő főnökeim azon megnyilvánulásai, amelyek nem nevezhetők ilyennek a felmondottakkal szemben. Én nem ellenségeimnek érzem őket, hanem akiket elsodortak tőlem az évek, és most egy tragikus eseménysorozat végén abbahagyják azt, amit nekem majdnem lehetőségem lett folytatni, de alapvetően ugyanazt akarták, mint én.
Én pesszimsta alkat vagyok, lehet, hogy nem lesz igazam, teljes szívemből kívánom, hogy ne legyen, de most azt érzem, nem lesz könnyű elindítani a távozóknak egy “új” Indexet. De ha mégis, én felajánlok ingyen havonta legalább egy cikket nekik, feltehetően közlekedési témájút.
Akik energiát fektettek a gyűlölésembe, ne csüggedjenek, hiszen most kiderült, hogy nemcsak pénzsóvár aljadék vagyok, hanem gyáva is. És annyira a véremmé vált az árulás, hogy miután elárultam az elárultakat, most elárulom azokat is, akiknek a kedvéért elárultam, akiket elárultam. És különben is, továbbra is ki lehet forgatni minden mondatot és tényt!
Figyelmeztetés: Az előző bejegyzés alatt engedtem minden mocskolódást, hiszen egy olyan posztot készültem elvállalni, amelynek betöltője kvázi közszereplő. De most éppen ennek ellenkezőjéről van szó, szóval az agyatlan mocskolódást törölni fogom, persze az értelmes kritika jöhet.”
(media1)
