3p

A tavalyi évet negatív saját tőkével zárták, amit jogszabályi kötelezettségek miatt idén rendezniük kell.

Mészáros Lőrinc más cégei mellett a gigantikus vasúti beruházással összefüggésbe hozott RM International Zrt. is leadta beszámolóját a tavalyi évről. A dokumentumok arró árulkodnak, hogy a 750 milliárd forint beruházással készülő Budapest-Belgrád vasútvonal kivitelezésére kínai partnercégek társaságában alkalmasnak talált Mészáros-érdekeltség sürgős tőkerendezésre szorult, mert a tavalyi évet -173 millió forintos saját tőkével zárták.

Mészáros Lőrinc
Mészáros Lőrinc

A projektcéget nyilvánvalóan egy nagy feladat végrehajtására hozták létre 2017 végén. Ennek megfelelően addig nincs érdemi aktivitás a vállalkozásban, amíg az a bizonyos projekt a megvalósítás fázisába nem ér. A hírek szerint ez a projekt a kínai finanszírozással és vállalkozások bevonásával tervezett észak-déli irányú közép-európai vasúti beruházás lesz, s mint arról az index.hu áprilisban beszámolt, a munkában szerepet kap az RM International is.

Ennek a cégnek két tulajdonosa van, mindkettő kapcsolódik a nemzet gázszerelőjéhez, Mészáros Lőrinchez. Az R-Kord számára nem ismeretlenek a vasútépítési munkák, és a Mészáros és Mészáros Kft. - melynek tulajdonosi háttere nem szorul magyarázatra - is látott már közelről építkezést.

Ahogy az az ilyen cégeknél lenni szokott, addig nincs érdemi elkönyvelni való, amíg be nem esik a várt megbízás. Ennek megfelelően 2018-ban nem volt árbevétele az RM-nek, viszont valami mozgás azért volt a cég háza táján, elkezdődhetett a felkészülés, mert a befektetett eszközök állománya nőni kezdett. A pénz az iroda kialakítására, berendezésére ment el a beszámolóhoz készült kiegészítő melléklet szerint. Vagyis kiadásai voltak a társaságnak, miközben bevétele az értékesítésből nem származott (ugyanakkor a tulajdonosok tagi kölcsönt nyújtottak az előző év végén, 281,6 millió forint összegben a cégnek). Ennek pedig nem lehetett más eredménye, minthogy a tőkét fogyasztották el: a cég saját tőkéje 2018 végén -173 115 000 forint volt.

Ez márpedig nem maradhat így, és ezzel a cégnél is tisztában vannak. A kiegészítő mellékletben le is írják, hogy ez az állapot nem felel meg a törvényi előírásoknak. Ezért a társaság tulajdonosai 2019. évben megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a saját tőkét rendezzék - áll a kiegészítő mellékletben. Erre a kötelezettségre a cég könyvvizsgálója is felhívja a figyelmet a csatolt jelentésében, jelezve, hogy a saját tőke összege negatív, "ezáltal kisebb, mint a 2013. évi V. törvényben („Ptk.”) a Társaságra vonatkozó társasági formára előírt minimális alaptőke összege".

A negatív tőke ugyan rosszul mutat, ráadásul pont akkor, amikor egy brutális összegű beruházásban való részvételre választották ki az RM-et, de aggódnunk azért nem kell, a tőkét rendezik - ha már meg nem tették -, és a cég képes lesz egyenjogú félként kivenni részét a munkából a konzorcium részeként.

Van még egy dokumentum, amely része a beszámolónak: a cég idén február végi közgyűlésének jegyzőkönyve. Ebből kiderül hogy a 2018-as évi -178 103 000 forintos mérleg szerinti - vagyis adózott - eredményt az eredménytartalékba helyezik.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!