3p

Az öltözködésünk sokkal többet elmond a jellemünkről, hogy kik vagyunk, melyik társadalmi osztályhoz tartozunk, mint a szavaink. Ehhez azonban tudni kell, hogyan olvashatunk mások viseletében, hogyan adhatunk át olyan üzenetet a többi ember számára, ami valóban rólunk árulkodik. Nem mindegy, hogy például pénzügyi területen dolgozunk és napi szinten szükséges elegánsan öltözködnünk, vagy egy irodában tartózkodunk, ahol csak néha van egy-egy megbeszélés.

Bármit is veszünk fel, az igen sokat elárul rólunk.

Mit mondanak a ruhák?

Szokták mondani, hogy a ruha teszi az embert. Ez egy jól ismert mondás, amit sokan félreértelmeznek. Bár az tény, hogy egy férfi sem vehet fel akármit, főleg nem, ha egy bankban dolgozik, vagy pénzügyi területen mozog. Ügyvédek és orvosok sem viselhetnek azt, amit csak akarnak, hiszen vannak alapvető szabályok, amiknek meg kell felelni. A Pamutlabor Pólónyomda férfi pólói között azonban bőven akad olyan modell, amit otthon bármikor bátran viselhetünk, ha valami kényelmesre vágyunk.

Ha hisszük, ha nem, az öltözködésünkkel ugyanúgy kommunikálunk, mintha bármit is mondtunk volna a szavainkkal. Ezeknek az üzeneteknek sokszor kiemelkedő szerepük van a karrierünkben és a magánéletünkben egyaránt. Bár lehet, hogy nekünk nem fontosak a külsőségek, a környezetünk látni fogja, hogy kik vagyunk, mivel foglalkozunk, hova tartozunk. Az etikettnek viszont meg kell felelni, teljesen mindegy, hogy milyen kedvünkben vagyunk aznap.

A színek jelentése

Az említett férfi pólók nagy előnye, hogy számtalan színben kaphatóak, így legyünk bárkik, megtalálhatjuk a magunk számára megfelelő darabot. A feliratok és a szövegezések eltérnek egymástól, ahogy a minták is több formában megtalálhatóak rajtuk. Ha csak a színeket nézzük, akkor vegyük figyelembe, hogy mindegyiknek megvan a maga jelentése.

A formális és informális találkozók esetében az első alkalommal nem árt valamilyen semleges, esetleg sötét színt választani, ezzel semmilyen területen nem tudunk melléfogni. A sötétkék, a fekete, a khaki, a bézs, valamint a szürke eleganciát és megbízhatóságot sugallnak. Ezzel szemben a piros magabiztosságot és szenvedélyt közvetít, a lila pedig komoly és mély gondolkodású emberre vall. Zöldet a megbízható személyek szoktak viselni, míg a barna esetében a csapatjátékos a jellemző.

Mit viseljünk családi eseményeken?

Sokan csak a munkába, esetleg randevúra vagy színházba öltöznek ki, pedig sok olyan családi esemény van, ahol fontos a megjelenés. Na nem feltétlenül egy esti közös vacsoráról van szó, ott bátran vegyünk fel valami laza felsőt. Sokkal inkább beszélhetünk az eleganciáról karácsonyi vacsora, esetleg esküvő vagy eljegyzés kapcsán. Nem mindegy az sem, hogy egy esküvő esetében milyen kapcsolatban vagyunk a párral, milyen pozíciót töltünk be az eseményen. Mindig ügyeljünk, hogy az egyes ruhadarabok illeszkedjenek a testalkatunkhoz, a bőrünk, valamint a hajunk és szemünk színéhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!