2p

Meglepetés nincs: Szombathy Pál lesz az.

Közleményben jelentette be az Index a lap új vezetésének összetételét. A most közzétett névsor nagyrészt megegyezik azzal, ami az elmúlt hetekben már kiszivárgott a sajtóban.

Az Index.hu szerkesztőségének bejárati táblája. (Fotó: Media1)
Az Index.hu szerkesztőségének bejárati táblája. (Fotó: Media1)

- Szombathy Pál, vezérigazgató-főszerkesztő (korábban a Magyar Televízió A Hét című műsorának főszerkesztője, a Magyar Hírlap főszerkesztője, az Á la carte műsorvezetője, valamint a Digisport Reggeli Start műsorvezetője)

- Sztankóczy András, stratégiai igazgató, vezető szerkesztő (korábban a Magyar Rádió hírigazgatója, a Magyar Hírlap főmunkatársa, a Heti Válasz főmunkatársa)

- Kitzinger Szonja, gazdaságért, kultúráért, szórakozásért felelős főszerkesztő-helyettes (korábban a Magyar Rádió, a Figyelő és a Marquard Media munkatársa)

- Balogh Ákos Gergely, szervezetfejlesztésért felelős főszerkesztő-helyettes (a Corvinus Egyetem tanára, volt kommunikációs igazgatója, a Mandiner alapító főszerkesztője)

- Fekete-Szalóky Zoltán, hírigazgató (18 éven át az Inforádió felelős szerkesztője)

A közlemény szerint

a tulajdonos és a vállalat menedzsmentjének továbbra is a legfontosabb célja az újság független szellemiségének és egyedi hangvételének megőrzése, amely érdekében megkezdődött a szerkesztőség újjáépítése.

Ezzel párhuzamosan már a napokban közel harminc új munkatárs kezdi meg a szerkesztőségi munkát, rovatvezetők, vezető szerkesztők és számos újságíró.

A menedzsment határozott célja az újság működésének zavartalan biztosítása. A lapvezetés számára fontos, hogy azzal a sokszínű, minőségi tartalommal találkozzanak az olvasók, amit az évek során megszokhattak, és aminek köszönhetően az Index piacvezető sajtótermékké vált

- zárul a közlemény.

Az Index.hu régi szerkesztőségének tagjai bő egy hónapja nyújtották be felmondásukat, miután a cégvezetés menesztette az addigi főszerkesztőt, Dull Szabolcsot.

Július végén megalakult egy új cég, a Van Másik Kft., amely elvileg átmentheti a régi indexeseket egy új portálhoz. Ez azonban azóta sem indult el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!