4p

Akkora veszteséggel zárta az újpesti focicsapat mögött álló gazdasági társaság az üzleti évét, hogy az jókora mínuszba vitte a saját tőkét is. Ennek következménye: a belga tulajdonosnak pénzt kellett betolnia a cégbe.

A többi NBI-es csapattól eltérően az újpesti focicsapat mögött álló gazdasági társaság néhány évvel ezelőtt más, egy fél évvel elcsúsztatott üzleti évre tért át. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szokásos május végi időpont helyett hónapokkal később kell leadnia a céges beszámolóját. A napokban közzétett friss dokumentumok alapján megállapítható, hogy egyáltalán nem sikerült fényesre az Újpest szezonja, a számok láttán biztos nem töltötte el boldogság a belga tulajdonost. Az Újpest 1885 Kft. ugyanis akkora veszteséget termelt, amekkorát legutóbb évekkel ezelőtt, 2015-ben, ami még a hagyományos naptári évvel megegyező üzleti év volt esetükben. De kezdjük a legelején!

Az már kedvezőtlen változás volt a 2018. július 1-től 2019. június 30-ig tartó szezonban, hogy az előző évitől elmaradtak a bevételek. Az egymilliárd forint után értékesítésből csak 856 millió forint folyt be a kasszába - igaz, emellett az egyéb bevételek nagyjából stagnáltak. 782 millió forint után 730-at könyvelhettek el. A kiegészítő melléklet alapján az értékesítési bevételek visszaeséséért az átigazolási díjakból és a TV és egyéb jogdíjakból érkező bevételek megcsappanása a felelős. Pozitív változás ugyanakkor, hogy a jegy- és bérletértékesítésből ezúttal több pénz folyt be a kasszába: 53 millió forint után mintegy 71 millió.  Az sem elhanyagolható, hogy a hirdetési bevételek is az előző évi többszörösére emelkedtek: 17 millióról 71 millióra.

Az Újpest stadionja (Fotó: MTI)
Az Újpest stadionja (Fotó: MTI)

Az egyéb bevételeket nézve 168 milliót kaptak az MLSZ-től, mintegy 40 milliót "harmadik féltől", sokat számított a 306 millió forintos kölcsön elengedés is, ami anyagilag nem keveset javít a klub helyzetén.

A visszaeső bevételekkel párhuzamosan azonban nem sikerült spórolni a kiadásokon, sőt. Az anyagjellegű ráfordítások értéke 120 millió forinttal 664 millióra emelkedett, a személyi jellegűek pedig 1,096 milliárd forintról 1,2 milliárdra. Utóbbira részben lehet csak magyarázat a létszámbővülés: az előző évi 85 helyett már 92 fő volt az átlagos foglalkoztatti létszám. A kiegészítő melléklet részletezettségének köszönhetően a bérköltség segítségével egy átlagos bért is lehet számolni.

Az adatok alapján az Újpestnél is meghaladja az átlagbér az egymillió forintot, az 1,024 millióra jött ki, ami némiképp elmarad az előző évi 1,031 milliótól. Ez egyébként nagyjából az NBI középmezőnyébe sorolja a klubot az átlagbérek alapján: az Újpestnél magasabb bérszínvonal jellemző

  • a MOL Fehérvár FC-nél (2,5 millió forint),
  • a Fradinál (1,7 millió),
  • a Puskás Akadémiánál (1,4 millió),
  • a Debrecennél (1,09 millió),
  • illetve egy hajszállal, de a Mezőkövesd is előzi az lila-fehéreket (1,03 millióval).

A bevételek és a ráfordítások eredményeként már üzemi szinten is tetemes veszteség jött össze, 525 millió forint az előző évi 31 milliós mínusz után. Ezt a pénzügyi műveleteken elért eredmény tovább hízlalta, végül

529,5 millió forintos veszteséget kellett elkönyvelnie a liláknak. Ennél nagyobb mínusszal legutóbb a 2015-ös évet zárták, akkor a 610 milliót is meghaladta az elért deficit.

Ennek ugyanakkor meglehetősen komoly következménye is lett, hiszen a mostani veszteség miatt -101 millió forint lett a Kft. saját tőkéje. Ez a számviteli jogszabályoknak való megfelelés miatt mielőbbi tulajdonosi beavatkozást igényelt.

A kiegészítő melléklet szerint a 2019. augusztus 12.-én tartott taggyűlésen a jegyzett tőke 721 millió forintra történő emeléséről határoztak a tulajdonosok, amit augusztus 27-én be is jegyzett a cégbíróság.

A jelek szerint ugyanakkor a Kft. tovább növelte tartozását a tulajdonossal szemben. Az előző évi 473 milliós kötelezettség-állomány 1 milliárd forint fölé ugrott, ez nagyrészt annak eredménye, hogy a rövid lejáratú kötelezettség kapcsolat vállalkozással szembeni állománya 296 millióról 671-re nőtt. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!