2019. január 3. 15:13
mfor.hu

„Finomabb, mert magyar”. „Megbízhatóbb, mert kistermelőtől származik”. „Nincs benne semmi mesterséges, tehát egészséges”. Bizonyára mindenki hallotta már ezeket a bölcsességeket, amelyeket azonban néha jobb fenntartással kezelni.

Kevés dolog tudja jobban egy platformra terelni a magyar vásárlókat, mint az élelmiszerekkel kapcsolatos mély meggyőződések – derül ki az OTP Agrár megbízásából készített felmérésből. Az élelmiszerek származási helyéhez vagy tartalmához köthető pozitív vagy negatív, vélt vagy valós tulajdonságok nagymértékben határozzák meg a vásárlói döntéseket és tudatosságot. Utóbbi szempontjából, a felmérés szerint a magyar vásárlók négy fő csoportra oszthatók:

•   az emberek 17 százaléka számára az ár kevésbé fontos, vagyis a rosszabb ár-érték arányú terméket is megveszi, ha az számára fontos tulajdonsággal rendelkezik (pl. magyar, vagy GMO-mentes),

•   25 százalékuk tudatos ugyan, de kiemelkedően fontosnak tartja az ár-érték arányt, illetve azt, hogy olcsón jusson az adott termékhez,

•   szintén 25 százalékuk nem nevezhető tudatosnak, de az ár-érték arányra figyel,

•   33 százaléknak szinte mindegy, mit és mennyiért vesz.

Az egyes csoportok között nagyok a különbségek, van azonban 5 meggyőződés, amely mélyen beleégett az emberek tudatába: az összes vásárló 28 százaléka véli úgy például, hogy a mesterséges adalékanyagok kivétel nélkül károsak az egészségre, míg azok aránya, akik ha nem is mély meggyőződéssel, de látnak ebben igazságot 42 százalék. Vagyis 10 vásárlóból 7 társít negatív tulajdonságokat az adalékanyagokhoz. Az igazán tudatos vásárlóknál ez az arány már 79 százalék, de még azoknak az embereknek a 62 százaléka is így vélekedik, akiket kizárólag anyagi szempontok vezérelnek vásárlásaik során.

Az emberek közel háromnegyede (74 százalék) szerint a kistermelőktől származó élelmiszerek megbízhatóbbak, mint a nagy élelmiszeripari vállalatok termékei. Ebben is az igazán tudatos vásárlók állnak az élen (86 százalék), de a kizárólag pénztárcakímélő szempontokat szem előtt tartók 65 százaléka is így gondolkodik.

Az emberek közel fele hajlik arra, hogy azok az ételek, amelyek kizárólag természetes anyagokat tartalmaznak, egészségesek, de egy szűkebb vásárlói kör (19 százalék) teljesen egyetért ezzel az állítással. Ez az arány is nő a tudatossággal.

Ugyancsak nagy az egyetértés a magyar termékek jobb minőségével kapcsolatban. Az arányok 52 és 76 százalék között szóródnak, míg az átlag 62 százalék.

Van egy meggyőződés, amely némiképp kilóg a sorból: a glutén-, illetve laktózmentes termékek esetében is „inkább egyetért” azzal a megkérdezettek többsége, hogy azok nemcsak az arra érzékenyek, hanem mindenki számára egészségesebbek, ez az arány azonban - talán részben az információhiány miatt – alacsonyabb a korábbi megállapításokkal összevetve.

„A mély meggyőződések és a tévhitek sokszor a tájékozottság hiányából fakadnak, de a kutatásból azt is kiderült, hogy a magyar vásárlók hajlamosak az egyszerűsítésekre, egy kalap alá veszik valamennyi mesterséges adalékanyagot vagy a magyar termékeket és bizonyos tulajdonságokat társítanak hozzájuk” - fogalmazott az OTP Agrár szakértője.

Lépj velünk a növekedés útjára! Kockázati tőke, közösségi finanszírozás / crowdfunding, gyakorlati tapasztalatok hazai és nemzetközi nagyágyúktól és startupperektől! Ismerd meg a legújabb finanszírozási lehetőségeket és a startup-ökoszisztéma fejlődési irányait és lehetőségeit!

Finanszírozás 2019 - startuppereknek kedvezmény, 25 év alattiaknak ingyenes! Részletek és jelentkezés