2p

A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogszerűnek találta a Bige Holding szolnoki kénsavüzemének bezárását, a bíróság szerint a teljes gyár leállítása viszont jogszerűtlen volt – közölte a Debreceni Törvényszék.

A bíróság az ítéletben megsemmisítette a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak azt a határozatát, amelyben azonnali hatállyal visszavonták a Bige Holding szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét.

Kiss Árpád, a tanács elnöke indoklásában kiemelte: a felperes gyárában voltak üzemzavarok, a határozatból ugyanakkor nem lehetett megállapítani, hogy milyen ok miatt nem felelt meg a gyár a biztonságos üzemelés feltételeinek. Nem derült ki továbbá az sem, hogy a felperes milyen kötelezettségeket nem teljesített.

Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa MTI Fotó: Balázs Attila
Bige László, a Bige Holding Csoport tulajdonosa MTI Fotó: Balázs Attila

Nem kellett volna az egész gyárat leállítani

A katasztrófavédelmi igazgatóság a határozatban nem indokolta, hogy miért kellett a teljes üzem működését leállítani. A határozatból azt sem lehetett megállapítani, hogy a felperes milyen ok miatt nem teljesítette a biztonságos üzem működéséhez fűződő kötelezettségeit. A bíróság álláspontja szerint a katasztrófavédelem hivatkozásait nem hozta összefüggésbe a teljes üzem bezárásával, nem tett eleget indokolási kötelezettségének, és ez a perben nem pótolható.

A törvényszék a kénsavüzem működésének engedélyezését kérő keresetet ugyanakkor elutasította. Közleményük szerint megállapítható volt, hogy a felperes ügyvezetője is jelen volt, amikor a katasztrófavédelem rendellenességet tapasztalt az üzemben. Az ügyvezető egyetértésével jegyzőkönyvet vettek fel az üzemzavarról és az elhárítás módjáról. A jegyzőkönyvben a katasztrófavédelem tájékoztatta a felperest, hogy az üzemet le kell állítani. A működés folytatásához el kell végezni a szükséges javításokat, amelyeket igazolni is kell. A felperes ügyvezetője a tájékoztatást megértette, azzal egyetértett. A közlemény szerint az üzem leállításának a következményeit az eljárásban nem vizsgálhatták. Mindkét ítélet jogerős.

A gyárban augusztusban újraindulthatott a termelés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!