3p

Nem is annyira régen még a középpályás egyre növekvő céghálójáról írhattunk, ám a tüzépcég után az egészségügyi érdekeltségétől is megvált.

A DVSC középpályása már évek óta több lábon áll, sportkarrierje mellett úgy tűnt, hogy az üzleti világban is igyekszik megalapozni a jövőjét. Sportszerkereskedő cége után sorra bővült Dzsudzsák Balázs érdekeltségi köre, ráadásul a legkülönfélébb területeken próbálta ki magát tulajdonosként a fa- és építőanyagkereskedelemtől a léghajógyártásig.

Tavaly év végén azonban szűkíteni kezdte gazdasági érdekeltségei körét, hiszen mint arról elsőként beszámoltunk, megvált a 2021 novemberében alapított BGZN Tüzép Kft.-ben lévő részesedésétől. Most pedig az egészségügy területének is búcsút int a cégkivonatokban szereplő információk alapján.

2019 második és harmadik hónapjában többedmagával létrehozta a Rába Medical Center és a Rába Medical Invest Kft.-ket. Előbbi főtevékenysége az egyéb humán egészségügyi ellátás, utóbbié pedig a vagyonkezelés és idővel ennek leánycégévé is avanzsált a Rába Medical Center.

Az egyébként Dzsudzsák Balázs érdekeltségei közül az anyagilag legjobban teljesítő társaságtól azonban egy hónappal ezelőtt megváltak a tulajdonosok.

Dzsudzsákék még a tavalyi év során ugyanis kaptak egy vételi ajánlatot a cégre vonatkozóan, melyet a taggyűlés 2022. november 29-én elfogadott - derül ki a cégbíróságra benyújtott papírokból.

Ez alapján mind az öt tulajdonos (Dzsudzsák Balázs mellett még Vörösbaranyi József, Majzik-Gérnyi Katalin, Szekér Zoltán és Soós Imre) eladta részesedését, a győri Széchenyi István Egyetemnek. A tulajdonosváltozás március 13-i dátummal történt meg, amit a cégbíróság március 29-én jegyzett be a cégkivonatba.

Karcsúsodik Dzsudzsák Balázs céghálója. Fotó: MTI
Karcsúsodik Dzsudzsák Balázs céghálója. Fotó: MTI

Ezzel együtt a cégek székhelye is Veresegyházról Győrbe került át, az egyetem pedig egy jól prosperáló társasághoz jutott. Legutóbbi, 2021-es beszámolója szerint a leánycég, a Rába Medical Center már 162,7 milliós bevételt ért el, melyből valamivel több mint 47 milliós tiszta nyereség maradt.

Karcsúsodik a cégháló

Azok után, hogy Dzsudzsák megvált az egészségügyi érdekeltségétől is, már csak két cége maradt: a 2017-ben alapított, sportszer-kiskereskedelemmel foglalkozó DB7.hu Kft., valamint a 2020 őszén többedmagával létrehozott Első Magyar Léghajógyár Kft., mely a nevével egybecsengően légi, űrjármű gyártással foglalkozik. Ez a cég érdemi tevékenységet még nem végez, legalábbis a legutóbbi, 2021-es beszámolója szerint, hiszen árbevétele nem volt, és költségként is csak egy minimális tételt számolt el. Ugyanakkor a DB7.hu sem szárnyal, hiszen az elmúlt két évben (2020 és 2021) kereken 2 millió forint árbevétele volt, amiből előbb egy 1,2 milliós profit, majd 2021-ben egy 32 milliós veszteség keletkezett.

Ennek a brutális veszteségnek az oka nem derül ki világosan az éves beszámolóból. Annyi látszik csak, hogy közel 31,7 milliót számoltak el egyéb ráfordításként, ami mínuszba húzta az eredményt. Ugyanakkor a mérlegben is feltűnik egy érdekesség: a rövid lejáratú kötelezettségek 22,5 millióról 101,2 millióra ugrottak, a tárgyi eszközök soron is hasonló ugrás látható: 280 ezerről 58,1 millióra nőtt az összeg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!