(A cikk első részét itt olvashatják.)
Adódik a kérdés: szervezési képessége mellett mi az, ami miatt Ralf Rangnick rendkívüli tiszteletet vívott ki magának Németországban? A válasz az, hogy olyan teoretikusnak és futballvizionáriusnak bizonyult, akinek a vízióját a játék fejlődése igazolta. Úgy is mondhatjuk, hogy Rangnick a kilencvenes évek német focijában meghökkentőnek számító elképzeléseiből a kétezer-tízes évekre a német futball alapvetései lettek.
Gyakran felidézett sztori, hogy Rangnick „futballmegvilágosodása” a nyolcvanas évekhez és egy Dinamo Kijev elleni mérkőzéshez kötődik: az ifjú játékos-edző elámult azon, hogy milyen brutális erejű a legendás szovjet tréner, Valerij Lobanovszkij irányította csapat szervezett letámadása. Rengeteg és villámgyors futás, kérlelhetetlen letámadás, csapat- és csapatrészszinten kiválóan összehangolt és begyakorolt mozgások, kiemelkedő erőnlét – mind a német szakember stílusának ismérvei lettek. Legnagyobb példaképe, az AC Milan aranycsapatát felépítő Arrigo Sacchi a sikerek kulcsának a csapatmozgások szinkronját tartotta – és erről „kiselőadást” is tartott egy ízben telefonon a már ismert edzőnek számító Rangnicknak.
A Rangnick-stílus elemeit – őt tartják a Gegenpressing, azaz a labda elvesztését követő villámgyors visszatámadás egyik atyjának – jól megfigyelhetjük a legjobb német edzőknél. A BL-győztes Chelsea edzője, Thomas Tuchel Rangnick-tanítvány, a Liverpoolt irányító Jürgen Klopp „heavy metal futballja” Rangnick meglátásaira támaszkodik, a most a Bayern Münchent dirigáló Julian Nagelsmann a Hoffenheimnél a Rangnick lerakta alapokra támaszkodott, a Leipzignél pedig együtt dolgozott vele. A Bayern kispadjáról a német válogatottéra átült Hansi Flick munkájában szintén láthatjuk a Rangnick-iskola nyomait. Rangnick nem egy szigorúan vett taktika képviselője, hanem egy olyan futballgondolkodást képvisel, amely különféle taktikákba beilleszthető. Követőire más edzők munkássága is hatott, így Tuchel vagy Nagelsmann már a rangnicki játék továbbfejlesztett, „2.0-s" verzióját képviseli.
„A legnagyobb, a futballban még kiaknázatlan potenciál a játékosok fejében rejlik. Hogy jobban alkalmazkodjon a játék mai követelményeihez, a modern játékosnak mindenben gyorsabbá kellett válnia. Gyorsabban kell gondolkodnia, gyorsabban kell elemeznie a pályán kialakuló szituációkat, gyorsabban kell döntenie és gyorsabban kell cselekednie” – mondta Rangnick egy interjúban a német futballreformról könyvet író Raphael Honigsteinnek. A legfontosabb cél: ezt a gondolkodási, döntési, cselekvési gyorsaságot serkenteni. Nyomás alatt, kis területen, stresszes helyzetekben.
„Mi egy futballedző feladata? Legyen egy letisztult elképzelése arról, hogy milyen stílust akar játszatni, mit akar látni a csapatától a pályán. Ez lehet olyan stílus, mint Pep Guardioláé, lehet olyan, mint Diego Simeonéé, lehet olyan, mint Hansi Flické, mint Julian Nagelsmanné, mint Jürgen Kloppé. Sokféle variáció van. Guardiola imádja a technikás játékosokat. Klopp rád ront a heavy metal futballjával. De a közös bennük az, hogy pontosan tudják, milyen futballt akarnak játszatni, és az miként néz ki a pályán. Az elméjükben van egy videó arról, hogy milyen a tökéletes meccs. Ezt a víziót ültetik át a gyakorlatba, illetve a játékosaik fejébe, szívébe és lábába. Ha nincs meg a tiszta vízió, akkor képtelenség átadni, megtanítani az elképzeléseinket a játékosainknak. Ez az összekötő kapocs a világ legjobb futballedzői között” – vallotta hivatásáról egy edzői konferencián.
Rangnick még két szempontból nyitott utat az újhullámos német edzőknek. Az egyik az, hogy „semmiből jött emberként” vált nagy tiszteletben tartott trénerré. Pályafutása nagy részét alacsonyabb osztályú csapatokban töltötte – egyetemi tanulmányai során egy évig még egy angol amatőr egyesületben is megfordult az egyébként anglofil szakember –, nem volt Bundesliga-játékos, a válogatottat csak tévén nézte. Csakúgy, mint például Tuchelnek vagy Nagelsmann-nak, neki sem volt futballpedigréje.
Ez edzői pályafutása elején – pláne, amikor nagyobb csapatokhoz került – hátráltatta, hiszen akkoriban a német kispadok többségén híres egykori játékosok ültek, akiknek ennek megfelelő tekintélyük is volt az öltözőben. Rangnick karrierjével nem tudta volna kivívni a tiszteletet, tudásával kellett megnyernie a játékosokat. Az öltözőn kívül a határokat feszegette: kritikáira, magyarázataira a német futball-establishment érzékenyen és megbántva reagált. Rangnickot elméleti szobatudósként gúnyolták, aki a gyakorlatba nem tudná átültetni elképzeléseit. Bő húsz évvel később a német labdarúgás tele van komolyabb játékospályafutás nélkül edzőnek állt, fiatal, kitűnően képzett „laptop-trénerekkel”, akik lassan maguk is új establishmentet teremtenek. Rangnick munkája, reformjai és befolyása nélkül nem nyílt volna ki előttük annyi ajtó.
A másik, hogy Rangnicknak tiszta víziója volt és ennek megvalósítása érdekében bárkivel hajlandó volt konfliktust vállalni, de tapasztalatai alapján belátta, a mai futballistákkal folytatott munkához az edzői gondolkodás és a vezetői stílus megváltoztatása is szükséges.
„A modern vezetés a meggyőzésen alapul. Olyan motivációs alapot kell teremteni, hogy minden nap minden játékos edzésre akarjon jönni és ott fejlődni. Minden a közöttünk levő bizalmon, empátián és emberi kapcsolatokon múlik” – mutatott rá. Rangnick a stábok specializációjának egyik élharcosa, szinte minden csapatánál sportpszichológusok és videóelemzők felkérése az első teendőinek egyike. Ez történt a Manchester Unitednél is: megérkezése után a klubhoz hozta a sportpszichológus Sascha Lensét, akivel Lipcsében már dolgozott együtt. A Unitednél hosszú évek óta nem dolgozott pszichológus a csapattal.
„Ha van kapusedző, erőnléti edző, csatárokat képző edző, mindenféle edző, akkor kell egy szakember, aki a játékosok elméjével foglalkozik. Segíteni kell a futballistáknak: elérni azt, hogy az elméjük segítse a testüket, és ne hátráltassa őket. Amikor a labdarúgásról beszélünk, a kulcs a fejben van. Mit gondolunk? Hogyan elemzünk egy szituációt?” – mondta, amikor Lense felkéréséről kérdezték.
Agresszív futball rengeteg sprinttel, hangsúly a labda elvesztése utáni gyors visszatámadásokon és a labda megszerzése utáni gyors támadásokon, rendkívül erős specializáció a szakmai stábban, tiszta vízió az elképzelt ideális játékról. Nem nehéz meglátni, hogy Ralf Rangnick miben volt előfutára a mai edzői mainstreamnek. Azok az alapelvek, amiket több mint két évtizede felvázolt és következetesen képvisel, a 2010-es, 2020-as évek labdarúgásának sarokpontjai lettek. Mondhatni, az idő utolérte az előfutárt és igazolta elképzeléseit.
A 2021–2022-es angol élvonal edzői közül Jürgen Klopp, Thomas Tuchel és Ralph Hasenhüttl is Rangnick tanítványa vagy követője, míg egy hasonlóan nagy hatású (és hasonlóan keveset nyerő!) Leeds-edző, Marcelo Bielsa követői között tudhatja Pep Guardiolát és Thomas Frankot. Itt vannak még az olasz és spanyol iskola kiváló képviselői (Claudio Ranieri, Antonio Conte, Rafa Benítez), a legjobb brit edzők (David Moyes, Brendan Rodgers, Eddie Howe, Graham Potter), és a pálya után a kispadon is hírnévre törő fiatal trénerek (Mikel Arteta, Patrick Vieira, Steven Gerrard). Talán sosem láttuk a világ elit edzőinek olyan koncentrációját, mint azt most a Premier League-ben tapasztalhatjuk. A leggazdagabb, legvonzóbb bajnokság elszívó hatása rendkívüli: kétségkívül az angol élvonalban dolgoznak a világ legjobb trénerei, még ha ez azzal is járt, hogy sok angol (brit) szakember kiszorult onnan.
Rangnick Manchester Unitedhez szerződése egyszerre bizonyíték erre az elszívó hatásra és valamiféleképpen Rangnick hosszú pályafutásának megkoronázása is. Követői után a mester is megérkezett a világ első számú labdarúgó-bajnokságába. Hogy sikeres lesz-e? Erre senki sem merné letenni a nagyesküt, de annyi tévút után lehet, hogy ő vezeti vissza a sikerek útjára a „vörös ördögöket”.
