5p

Bőven határidő előtt adta le az éves beszámolóját a kínai vakcinák beszerzésében résztvevő közvetítőcég és annak titokzatos tulajdonosa.

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben a lélegeztetőgépek mellett a vakcinák beszerzése sem zajlott érdektelenül a hazai közvélemény számára. Főleg a kínai vakcinák esetében látszódott rendkívüli megoldás. A nyugati vakcinák mellett Magyarország mindenkinél korábban igyekezett keleti vakcinákat is beszerezni a minél gyorsabb átoltottság elérése érdekében. Ám míg az orosz Szputnyik-vakcinákat közvetlenül vásárolta meg Magyarország, addig a kínai Sinopharm esetében beiktattak egy közvetítőcéget, a Danubia Pharma Kft., melynek egyedüli tulajdonosa a Syntonite Med Zrt. volt.

A tulajdonosi háttér az elmúlt egy évben számtalan átalakuláson ment keresztül, sőt, gyakorlatilag ma már a Danubia Pharma sem létezik önállóan. Mint arról lapunk elsőként beszámolt, egy tavaly októberi közgyűlésen úgy döntött a tulajdonos, a Syntonite Med, hogy a Danubia Pharma beolvadás útján egyesül a Syntonite Meddel. Ennek dátuma 2021. december 13-a volt.

Ennek ellenére a magyar állammal közvetlenül szerződő Danubia Pharma még a mai napig szolgáltat érdekességeket, hiszen a napokban került fel az Igazságügyi Minisztérium honlapjára a társaság 2021. évi beszámolója, melyből pontosan kiderül, mennyit is hozott a konyhára a kínai vakcinabiznisz. A magyar állammal ugyanis 2021. január 15-én kötötték meg a szerződést, így lényegében a teljesítés teljes egészében a tavalyi év számain hagyott nyomot.

Sokmilliárdos profit öt dolgozóval

Az április 22-én leadott beszámoló szerint a Danubia Pharma

árbevétele az előző évi 3,4 milliárdról 54,8 milliárd forintra emelkedett, vagyis ez nem kevesebb mint 1511 (!) százalékos bevételgyarapodás egy év leforgása alatt.

Igaz, ezzel párhuzamosan a költségek is jelentősen emelkedtek.

Anyagjellegűként 44,9 milliárdot költöttek el a korábbi kicsivel több mint 2 milliárd után. A növekedés az eladott áruk beszerzési értéke soron mutatkozott meg, itt ugyanis 44,6 milliárdot számoltak el. Mint az eredménybeszámoló sorának megnevezése is sejteti: itt tüntetik fel költségként a Kínától megvett vakcinák beszerzési árát is. Az azonban még a kiegészítő mellékletből sem derül ki, hogy ebből a 44,6 milliárd forintból mekkora hányadot tesz ki a vakcinák beszerzési ára.

Hatalmasat növekedett a személyi jellegű ráfordítás is: a korábbi 2,1 millió után tavaly 352,9 milliót költöttek el. Ennek hátterében részben a dolgozók számának "minimális" növekedése áll, 2020-ban ugyanis 1, 2021-ben viszont már 5 fő volt a dolgozók létszáma. Az ő bérköltségük azonban "csak" 42 millió forintot tett ki, ami számításaink szerint havi szinten bruttó 700 ezer forintos fizetést jelentett.

Sokat hozott a konyhára a kínai vakcina. Fotó:  Sinopharm
Sokat hozott a konyhára a kínai vakcina. Fotó: Sinopharm

Az alkalmazottak bére mellett itt számolják a különféle megbízási díjakat is, melyekre kivételesen a Danubia Pharma beszámolója is kitér. Eszerint a személyi jellegű ráfordításoknak a nagy részét ilyen megbízási jogcímen számolták el, összesen 226 millió forintot.

A bevételek és a ráfordítások eredményeként üzemi szinten már 5,7 milliárd forintos nyereséget mutatott ki a cég, amit a pénzügyi műveletek eredménye és az adófizetési kötelezettség még csökkentett. Árfolyamveszteség címén ugyanis 825 milliót bukott a cég, adóként pedig 441 milliót kellett befizetniük az államkasszába.

Így végeredményben a kínai vakcinabiznisznek is köszönhetően 4,4 milliárd forint tiszta profittal zárta az évet a Danubia Pharma. Az összeget azonban nem fizették ki osztalékként, bent hagyták a társaságban, melynek köszönhetően a saját tőkéje 1,2 milliárdról 5,7 milliárdra nőtt.

Jelen esetben egyébként nem meglepő, hogy a tulajdonos a cégben hagyta a nyereséget, hiszen mint cikkünk elején is említettük, tavaly év végén a Danubia Pharma beolvadt a Syntonite Med-be. Ennek révén a vagyonok és az eszközök a jogutód Syntonite Med tulajdonába, könyveibe kerültek be.

A beolvadt cég vagyonelemei meg is jelentek a jogutód cég mérlegében - néhány nappal a Danubia Pharma után a Syntonite Med is közzétette tavalyi éves beszámolóját. Az eredménybeszámolója nem tartogat túl sok izgalmat, lévén érdemi tevékenységet nem végez a cég árbevétel hiányában, de még pénzügyi műveleteket sem hajt végre. A legjelentősebb tétel és változás, hogy lett a cégnek két alkalmazottja, melyek után 36,5 millió forintos bérköltséget számolt el, ami több mint havi bruttó 1,5 milliós bért feltételez.

A Syntonite Med mérlegében pedig megjelentek a Danubia Pharma eszközei. Így 8,6 milliárd forint bankbetétben, 1,1 milliárd forint értékben forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, 5,7 milliárd forint az eredménytartalékban, valamint majdnem 700 millió forint tartozás.

Az már a csatolt közgyűlési határozatból derült ki, hogy a kínai vakcinabizniszből a Danubia Pharmánál megtermelt profit a végső tulajdonosokhoz került.

Úgy döntöttek ugyanis, hogy 5 milliárd forintot kivesznek a cégből osztalék formájában.

És, hogy kik a végső tulajdonosok? Az a mai napig nem teljesen tiszta, hiszen a legutóbbi tulajdonosváltáskor két magántőkealapot jegyeztek be tulajdonosokként 50-50 százalékos arányban:

  • a Fidenza Magántőkealapot
  • és a Grado Magántőkealapot.

Róluk - illetve a végső tulajdonosokról - annyit tudni, hogy mindkét magántőkealapot a Capstone Befektetési Alapkezelő Zrt. képviseli, melynek tulajdonosa Földvári Gábor és fia. Földvári Gábor üzletember, vállalkozó, több cégben is érdekelt, többek között a Reál Hungary Zrt. igazgatóságának a tagja. Neve főként a letelepedési kötvénybizniszből lehet ismert, ugyanis ő volt az egyik ciprusi illetőségű közvetítőcégnek, az Innozone Holdings Ltd.-nek a képviselője. Tőzsdei körökben is ismert magánbefektető, aki korábban az Exbus vezetésében és a Bookline meghatározó tulajdonosai között is megfordult.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!