Fél év alatt 1 milliárd 852,6 millió forintos adózott eredményt hozott össze a Külgazdasági és Külügyminisztérium tulajdonában lévő, az egyetlen állami teherszállító repülőgépet kölcsönző állami cég, az Air Hungary Zrt. Az Mfor a 2023. szeptember vége és 2024. március vége közötti időszakra eső mérleget nézte át.
A számok azért is figyelemre méltóak, mert bár a 2014-ben gyártott Airbus A330-243F repülőgépet az állam 2020 szeptemberében a Qatar Airwaystől 57,5 millió dollárért (akkori árfolyamon 17 milliárd forintért) vásárolta meg, majd átfestésére is mintegy 100 millió forintot fordított, a gép, illetve az Air Hungary Zrt. eredményeiről a minisztérium mintha visszafogottabban nyilatkozna.
Mostanáig biztosan azt sem lehetett tudni, hogy a HA-LHU lajstromjelű gépet az állam az Air Hungary Zrt.-be helyezte.
A céget tavaly október 13-án jegyezték be, de a hvg.hu hiába kérdezősködött arról, hogy mégis milyen célt szánnak neki, Szijjártó Péter tárcája és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (a 2024. január 1-jétől létező Nemzetgazdasági Minisztérium jogelődje – a szerk.) is hallgatott. Miután a cég főtevékenysége légi szállítóeszköz kölcsönzése lett, már lehetett gyanakodni, hogy ebbe a cégbe akarják betolni az Airbust, így egy egyetlen repülőből álló, állami kereskedelmi „flottát” létrehozva.
Arról a repülőről van szó, amely tavaly augusztus 20-án megsérült a budapesti légibemutatón: a Duna fölött áthúzva egy kisebb madárral ütközött és – vélhetően méregdrága – kényszerpihenőre kellett mennie a hajtóműlapátok sérülése miatt. Az Airportal szaklap írta meg, hogy szeptember közepén megtartották a repülő karbantartás utáni tesztrepülését és várhatóan szeptember 12-én teljesíti majd a javítás utáni első járatát Kínába.
Ekkor már nagyban készítették elő a céget, amelybe a magyar állam a 13 300 eurós alaptőke mellett előbb 6,2 millió eurót tolt bele – vélhetően a napi likviditás biztosítására –, majd november végén az állam belerakta az Airbust 38,9 millió euró értékben, illetve az ahhoz kapcsolódó eszközöket 3 millió 182 ezer euró értékkel feltüntetve.
Az egyetlen repülős légi teherfuvarozó cégbe belepakoltak nagyságrendileg 48,3 millió eurót, mostani árfolyamon tehát nagyjából 19,3 milliárd forintot. A mérleg a 2023. szeptember 26.–2024. március 31. időszakra vonatkozik. Eszerint ebben a hat hónapban a cég nettó árbevétele 6 millió 164,8 millió euró volt, ez teljes egészében belföldi értékesítésből származott, az adózott eredménye pedig 1 millió 658,8 millió euró lett. A nyereséget nem vették ki, hanem az eredménytartalékba helyezték.
Az igazgatóság három tagja 2 997 euró (nagyjából 1,2 millió forint) tiszteletdíjat kapott, Borbély Tibor Péter vezérigazgató éves munkabére bruttó 51 202 euró, átszámítva nagyjából 20,7 millió forint volt. A hvg.hu szerint Borbély Tibor Péter 2016 óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kötelékében dolgozik, korábban a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. igazgatója volt. Az Air Hungary Zrt. háromfős felügyelőbizottságában idén februárig ott ült Kiss-Parciu Péter helyettes államtitkár, azóta már az igazgatótanács tagja, ahogyan Dr. Bathó György Géza helyettes államtitkár is. Jelenleg Bodorné Sükösd Melinda Emese (aki a KKM dokumentuma szerint a Külképviseleti Költségvetési és Pénzügyi Osztály vezetője), Dr. Kovács Rita Teréz (a minisztérium Társaság Koordinációs Osztályának vezetője) és Dr. Kovács Kristóf ( az Általános Jogi Osztály vezetője) őrködik a társaság működése felett.
A vizsgált időszakban 620 962 eurót számoltak el amortizációra, ami éves szinten körülbelül 1,24 millió eurót jelent. Figyelembe véve a cégbe tett 40,083 millió eurós tőkét (ez a befektetett eszközök értékét jelenti, nem számítva az induló tőkét és a kezdeti, 6,2 millió eurós összeget), a befektetés várhatóan 17,6 év alatt térül meg az aktuális éves adózott eredmény és amortizációs ütem mellett. Ebben nincsenek benne az esetleges javítások vagy kényszerpihenők időszakai. Természetesen a nyereség is változhat, ez a számítás csak nagyságrendileg érzékelteti, hogy vélhetően nincs szó rövidebb távú megtérülésről.
Ennyi pénzt kaphat a Wizz Air
Üzemeltetési szolgáltatásokra 287 468 eurót, átszámítva körülbelül 116,1 millió forintot könyveltek el. Ez azért is érdekes, mert az üzemeltetést a Wizz Air végzi, mostanáig sem ők, sem a KKM nem árult el részleteket arról, hogy milyen anyagi vonzatokkal jár a megbízás.
A gép a Budapest-Hangcsou-Almaty-Budapest útvonalon közlekedik. Hogy mit szállít, arról megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, ha megkapjuk, válaszukkal bővítjük cikkünket. Kérdéseinket a Wizz Airnek is elküldtük, azonban ők mindössze annyit válaszoltak, hogy nem áll módjukban nyilatkozni a témában, „hiszen a minisztérium a repülőgép tulajdonosa”, majd a minisztériumhoz irányítottak minket.