1p

A Gazprom most először nem tesz majd különbséget.

A Gazprom jövőre ezer köbméterenként 250 dolláros átlagos export gázárral számol - közölte a cég egyik vezetője, aki hangsúlyozta, hogy most először egységes árat vesznek alapul, nem tesznek különbséget, hogy az energiahordozó a FÁK-oszágokba, vagy máshova kerül exportra.

A Gazprom vállalati magazinnak adott interjúban Famil Szadigov, a konszern igazgatótanácsának alelnöke azt nyilatkozta, hogy a jövő évi költségvetés tervezésénél óvatosan konzervatív megközelítést alkalmaztak, az exportra kerülő átlagos gázárat 250 dollárban határozták meg együttesen Európa, Kína, valamint a FÁK-országok esetében. A vállalati illetékes szerint az exportált átlagos gázár azonban "minden bizonnyal a 280 dollárt is meghaladja majd 2022-ben".

Famil Szadigov azt mondta, hogy elemzők konszenzusos előrejelzés szerint 2022-2024 között a földgáz világpiaci ára fokozatosan csökken a jelenlegi rekordszintekről, de így is lényegesen meghaladja majd a koronavírus-járvány előtti szintet.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!