Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Márkázott tartalom

Tisztaság és rend, amelyre mindenki vágyik otthonában. A régi mondás, mely szerint “Tiszta udvar, rendes ház”, a modern otthonokra is átültethető. Ahhoz pedig, hogy otthonunk komfortos, kényelmes, nyugodt környezet legyen, a rendszeres takarítás elengedhetetlen. Ma már könnyebb a dolgunk, hisz lehet másképp.

Ha szombat, akkor takarítás 

Néhány évtizeddel korábban még egy család életében a szombat a heti nagybevásárlásról, majd a rendrakásról és a takarításról szólt. Gyerekként megkaptuk a feladatot, hogy tegyük rendbe a szobánkat, anya főzte az ebédet, míg apa feladata volt alapvetően a takarítás.

Sokunk szombati napjai így néztek ki, és a lakás fülsiketítő zajoktól volt hangos. A közben folytatott beszélgetésektől visszhangzott szinte az egész környék, hisz túl kellett kiabálnunk a gépek hangját. Ezek a régi, idilli családi események többnyire már a történelem részei.

 

Modern idők, okoseszközök

Az említett “Tiszta udvar, rendes ház” mozgalmat az ‘50-es években indították útjára azzal a céllal, hogy mindenki tegye rendbe, tartsa szépen és élhetően a környékét. A kezdeményezést napjainkban is újraértelmezik, és ahogy akkoriban, most is presztízst jelent ez a kitüntetés. Nem csak a házak, udvarok, hanem a lakások esetében a belső térben is megmutatkozik az elismerés iránti igény, a kényelmet és komfortérzetet pedig a takarítással lehet a leginkább megalapozni.

A modern idők rengeteg kényelmi funkcióval ellátnak bennünket, így az okoseszközök korában a háztartási eszközök között is találunk már társat a takarításhoz. Felgyorsult életvitelünk során fontos lett az időgazdálkodás, így ebből a szempontból ezek kitűnő megoldások, vagy a házimunkával töltött testmozgás nagy részétől, a fárasztó hajolgatástól is megkímélhetjük magunkat.

Takarítás okosan és időtakarékosan

Az utóbbi években hatalmas fejlődésen ment keresztül a háztartásban elérhető gépek, eszközök köre. Míg korábban örültünk annak, hogy van porszívónk, még ha zajos is volt és havonta égett le a motorja, addig manapság már egyre kisebbek és mindenféle kényelmi funkcióval ellátottak széles pallettájáról választhatunk.

Emellett gondoljunk a konyhai gépekre is, melyek között vannak olyan okoseszközök, amik időtakarékosan segítik házimunkánkat. Míg mi a boltban vásárolunk vagy éppen a home office-ban dolgunkat végezzük, ők akár mobilapplikációra letöltött program és távirányítás segítségével elvégzik a feladatokat.

A mosogatás sokak rémálmaiban szerepel, így ezt nyugodtan rábízhatjuk, vagy ha a rendrakással megvagyunk, akkor a robotporszívó elvégzi a takarítás nagy részét. A családi életet könnyíthetjük meg ezen okoseszközök használatával, és a takarítást okosan és időtakarékosan oldhatjuk meg.

Az biztos, hogy a szombatokat tölthetjük tartalmasabban, lehet másképp is a takarítás, rengeteg időt és energiát spórolva magunknak. Érdemes kihasználni segítségüket!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.