A közelmúltban tartott 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen is téma volt az online média, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora, Koltay András is megnyilatkozott. Ez azon túl, hogy az NKE szerepe erősen felértékelődött a káderképzésben, azért is érdekes, mert az intézmény vezetőjének szűkebb kutatási területe épp a médiajog és a médiafogyasztási szokások, így vélhetőleg az ő személyes álláspontja és a kormány szándéka nem esik egymástól távol.
A rektor szerint napjainkban a nagy online platformok veszik át a nyilvánosság befolyásolásának szerepét, így hamarosan itt lesz az ideje egy ezzel kapcsolatos új szabályozásnak, egy új médiatörvénynek is. Koltay András megjegyezte: nemzeti szuverenitás kérdése, hogy egy állam "karakán" álláspontot alakítson ki arról, hogyan látja saját nyilvánosságát. (Lapunk megkereste Koltay Andrást, hogy a véleményét kicsit részletesebben is fejtse ki, amennyiben választ kapunk a rektor úrtól, egy külön cikkben publikáljuk azt - szerk.)
A Facebook sem angyal
Vajon mi motiválja a rektort, amikor a médiatörvény módosítását sürgeti? Nem mellékesen annak az egyetemnek az első embere nyilatkozott erről, amely felett erőteljes kontrollt gyakorol a Miniszterelnökség, Orbán Balázs parlamenti és stratégiai államtitkáron keresztül. Szakmai forrásaink szerint az egyetemmel kapcsolatos legfontosabb döntéseket nem is Koltay András, hanem az államtitkár hozza meg. Vagyis feltételezhető, hogy a rektor véleménye a médiatörvény frissítéséről egybevág azzal, amit a Miniszterelnökségen gondolnak erről. Cikkünkben megpróbáljuk bemutatni, hogy milyen irányba tart az online média, ami szükségessé teheti a beavatkozást a jogalkotás oldaláról.
Az egyes országokban az internetes médiumok általános népszerűsége erősen eltérő, arról nem is beszélve, hogy komoly generációs különbségek is vannak. Ugyanakkor általánosságban megemlíthető, hogy a két legfontosabb online platform a Facebook és a Google tulajdonában van. Előbbi vállalat közösségi oldalát aligha kell bárkinek bemutatni, és viszonylag sokan tisztában vannak a társadalmi és politikai hatásával is.
Ha valakinek a politikai hatás kapcsán mégis kételyei merülnének fel, akkor érdemes feleleveníteni, mára általános szakmai konszenzus alakult ki arról, hogy két nagyon komoly szavazás végeredményét is érdemben befolyásolta a közösségi oldal. A Facebooktól ugyan független, ám annak felhasználói profil adataihoz jogot kapó Cambridge Analytica nevű tanácsadó vállalat tevékeny szerepet játszott mind a 2016-os amerikai elnökválasztás, mind pedig a Brexit szavazás során. Az azóta lezajlott vizsgálatok megállapították, hogy a közösségi oldal több millió regisztráltjának adatait szerezték meg és használták, az érintettek engedélye nélkül, a közvélemény befolyásolására.
Bár a politikai szcéna kevésbé használja, de a YouTube is olyan eszköz, ahol óriási mennyiségű, a közvélemény befolyásolására alkalmas videós anyag kerül fel. Ezek egy része ráadásul nem néhány száz megtekintést, hanem nagyon komoly - több százezres, vagy akár milliós - nézettséget ér el. A kisfilmek is erősen virálisak, és képesek nagyon gyorsan elterjedni. Ha az online térben mindenkit a jószándék vezérelne, valószínűleg akkor is sokan lennének, akik érdeksérelmet szenvednek, de a helyzet ennél sokkal komolyabb, hiszen a manipuláció ma már intézményes keretek között folyik. Ha csak a fent említett amerikai elnökválasztásra visszautalunk, akkor megemlíthetjük, azóta feltárták, hogy az orosz titkosszolgálatok is igyekeztek azt hirdetésekkel és a trollhadseregükkel befolyásolni. Mondhatjuk persze, hogy a nagypolitikában mindig is voltak mocskos dolgok, most legfeljebb a kommunikációs platform változott, azonban az egyének szintjén is történnek nem kívánatos dolgok, hiszen személyiségi jogok sárba tiprásától az online zaklatáson át a közösség elleni uszításig sokféle megnyilvánulással találkozunk, amit egy erőteljes megosztási hullám nagyon fel tud erősíteni. Mindezek alapján talán érthető, hogy miért gondolják sokan, hogy nem ördögtől való a szabályozás.
Tűrni vagy tiltani
Ha eljutottunk addig a konszenzusig, hogy megpróbáluk az egészet jogi keretek közés szorítani, akkor kezdődnek az igazi problémák. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ennek gyakorlati megvalósítása szinte lehetetlennek tűnik. Jellemző, hogy azokban az országokban, ahol a hatalom tart az internetes nyilvánosságtól, nem is próbálkoztak például a Facebook tevékenységét szabályozni, hanem egész egyszerűen betiltották a platform használatát. Így tettek például a kínaiak.
Kicsit más a helyzet Oroszországban, ahol egy Facebook-klón, a VKontakte rendelkezik a legnagyobb felhasználói bázissal. Ráadásul ez a felület Putyinék teljes támogatását is élvezi, mióta Kreml-barát oligarchák 2014-ben megszerezték az alapítójától, aki nyilvánosan nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal. A Facebook -, amely elvileg működhet -, viszont a hatóságok támadásának a kereszttüzében áll. Az év elején például közigazgatási eljárást indított a Twitter és a Facebook ellen az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság, mert a cégek nem Oroszországban tárolták a helyi felhasználók személyes adatbázisát. A helyi illetékesek korábban kilátásba helyezték azt is, hogy blokkolhatják a két szolgáltatás hozzáférését.
Van ahol tiltanák, de mégsem nagyon tudják
Ahol a Facebook már megjelent, és jelentős felhasználói bázist épített ki, ott a tapasztalatok szerint nehezebb dolga van a hatóságoknak. Ilyen a helyzet számos fejlődő országban, amelyekben ugyan politikai okokból szívesen korlátoznák a közösségi oldalt, a gazdasági érvek miatt viszont ezt nem tudják megtenni. Ezekben az államokban a legfontosabb hagyományos médiumok (lapok, tévé- és rádiócsatornák) sokszor állami kontroll alatt állnak, és az online média, a közösségi oldalak biztosítanak alternatív kommunikációs csatornát, így a politikai vezetéssel szemben állók is kifejthetik ott a nézeteiket. Ez a kormányzó erők, titkosszolgálatok számára kényelmetlen, főleg úgy, hogy (amint az orosz példa is mutatja) a felhasználók adataihoz nem férnek hozzá kényük-kedvük szerint.
A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van az, hogy a Facebook nem csak kommunikációs csatorna, ahol híreket, véleményeket, fotókat tehetnek közzé a felhasználók, hanem fontos kereskedelmi platform is már számos országban. Több olyan ország is van Dél-Kelet Ázsiában vagy Afrikában, ahol a közösségi média lett a kisvállalkozások számára a legfontosabb kereskedelmi és kommunikáció platform. Nekik nincs önálló weboldaluk, hanem a Facebookon keresztül kommunikálnak az ügyfelekkel. Sőt, a Bloomberg korábbi írása szerint számos helyen kiemelkedő szerepe van az e-kereskedelemben is.
Annak ellenére, hogy Ázsiában kiemelkedő szerepe van az e-kereskedelemben a kínai Alibabának (Alibaba, Aliexpress), és kisebb helyi szereplők mellett olyan globális nagyágyúk is jelen vannak, mint az Amazon, vagy az eBay, a Facebook az online értékesítési tortából meglepően nagy szeletet hasít ki. Egy két évvel ezelőtti felmérés szerint például a délkelet-ázsiai online értékesítés 30 százalékát bonyolították közösségi hálózatokon keresztül. A fentiek miatt így Indonézia ugyan rendszeresen belebegteti, hogy kitiltja a Facebookot, ezt végül mégsem teszik meg. Hasonlóan "róka fogta csuka" helyzetben van Vietnám vagy éppen Thaiföld is. Előbbi országban a vállalkozások harmada folytatja online alapon a műveleteit, kizárólag a Facebookon keresztül, míg utóbbi országban az e-kereskedelemi forgalom felét bonyolítják így.
Természetesen ezt felismerte a Facebook is, amely a spontán kialakult adok-veszek csoportok, kereskedői profilok mellett igyekszik a maga módján támogatni a felületen zajló ilyen típusú tevékenységet. A néhány éve elindított Marketplace ugyan messze nem nyújt olyan komplex szolgáltatásokat, mint a legnagyobb kereskedelmi platformok, cserébe viszont teljesen ingyenes, és a Facebook más cégekkel ellentétben egyetlen fillér jutalékot sem vesz el a kifizetett összegekből.
Magyarországon más szempontok lehetnek
Itthon is működik a Marketplace, de a jelentősége sokkal kisebb, mint a fent említett régiókban, betudhatóan egyebek mellett annak, hogy a kiskereskedelmet nagyon régóta támogatja egy hazai aukciós oldal (Vatera) és egy listing site (Jófogás) is.
Ha a politika oldaláról nézzük, akkor sokkal könnyebb motivációs okokat felfedezni a szabályozási igény mögött. Nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy az elmúlt években a magyar sajtószabadság helyzete folyamatosan romlott. A tavasszal publikálta például a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet a legutóbbi felmérését, amelyben a 87. helyre rangsorolták Magyarországot. Ezzel ugyan a vizsgált 180 ország közül a középmezőnybe tartozunk, de árnyalja a képet, ha megnézzük, hogy mely államokkal került "egy polcra" hazánk: más államok mellett Peru (85.), Sierra Leone (86.) , Izrael (88.), és Bissau-Guinea (89.) tartozik ebbe a körbe.
Még beszédesebb, ha az elmúlt évek lejtmenetét nézzük, ugyanis 2011 óta - amikor még a 40. helyre rangsoroltak minket - egyre hátrább kerültünk ezen a tabellán,. A kormány azóta komoly lépéseket tett a fékek és ellensúlyok lebontására, illetve a "negyedik hatalmi ág korlátozására" is, emiatt 2016-ban már 71-dik, 2017-ben pedig a 73-dik helyre került Magyarország a sajtószabadságot mérő listán.
Orbán Viktor és kormánya népszerűsége hiába töretlen, egy kontrollálatlan kommunikációs csatorna megregulázása mindig megnyugtató a hatalom számára. Ebben az esetben pedig, ha jól csomagolják be a dolgot, és a szolgáltatók felelősségét emelik ki, még akár a nemzetközi porondon is eladható lenne a lépés. Ez ugyanis nem lenne példa nélküli, sajtóhírek szerint őszre olyan törvényt fogadhat el a francia parlament, amely arra kötelezné a nagy közösségimédia-oldalakat, hogy a bejelentéstől számított 24 órán belül távolítsák el a gyűlöletkeltő bejegyzéseket.
Felmerül persze a szabályok végrehajthatóságának a kérdése is. A jelenleg hatályos médiatörvény alapján ugyanis úgy tűnik, a magyar hatóságoknak sem tárgyi, sem területi hatálya nincs az amerikai székhelyű online vállalatok felett. Jogilag ezen ugyan lehet változtatni, de ha nem egy nagyobb blokk (péládul az EU) közös fellépéseként megszülető szabályrendszer jön létre, akkor ezek kikényszeríthetőség - ideértve az adózási kérdéseket is - meglehetősen kétséges. A nagy cégek szabálykövetési hajlandóságát - mások mellett - az is jól jellemzi, hogy az adókerülést megakadályozandó, hiába került a magyar jogrendszerbe egy őket is érintő adóforma, a Google, és a Facebook sem feltétlen fizeti ezt meg. Ha ugyanis minden kötelezettségüknek megfelelnének, akkor aligha szerepelnének az adóhatóság listáján, amelyre a 100 millió forintnál nagyobb tartozásokat felhamozók kerülnek.
