2p

Két újabb gazdaságvédelmi akciótervet jelentett be tusványosi beszédében. Gyorselemzés.

Az európai uniós - leginkább nyugat-európai - gazdaság várható lassulása miatt újabb két, 2020-ban bejelentendő gazdaságvédelmi akciótervet hirdetett meg mai, tusványosi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök. Értékelésünk szerint ezzel lényegében kérdőjelessé tette a már elfogadott 2020-as költségvetést.

Orbán Viktor Tusványoson. Fotó: MTI
Orbán Viktor Tusványoson. Fotó: MTI

A kormányfő arról beszélt a határon túl, hogy a magyar kormány várakozásai szerint a gazdaságot kívülről fenyegeti veszély, mégpedig a nyugat-európai gazdaságok lassulása, néhol megtorpanása miatt. Erre pedig fel kell készülni, ezért a most tavasszal bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv után meglátása szerint újabb két csomagra lesz szükség: egyre 2020 tavaszán, a következőre pedig 2020 őszén.

Vagyis jövőre két olyan nagy horderejű bejelentés érkezhet, amely lényeges hatással lehet a 2020-as költségvetésre, illetve a rákövetkező évek állami költéseire, az áthúzódó hatások miatt. Miközben a 2020-as büdzsét már elfogadta a parlament, abból kiindulva, hogy a magyar gazdaság szereplőinek előnyös, ha minél hamarabb tisztába kerülnek a következő év fiskális politikájával, azzal, hogy mire mennyi pénz juthat. Most előállt tehát az a helyzet, amire a költségvetés tavaszi elfogadása miatt sok kritikus figyelmeztetett: az idejekorán megszavazott büdzsén várhatóan módosítani kell, lehet, hogy két körben is.

A tavasz végén elfogadott akcióterv része volt egyebek mellett a szociális hozzájárulási adó 2 százalékpontos csökkentése júliustól (bár ezt korábban is tervezték), az új állampapír, a MÁP Plusz bevezetése, a kisvállati adó mérséklése, a kutatás-fejlesztés ösztönzése, állami garanciaintézmények tőkésítése. Ez volt az első válasz a kívülről érkező gazdasági kockázatokra, de mivel a miniszterelnök szerint a veszély nem múlt el, sőt, ezért feltételezésünk szerint az újabb csomagok a gazdaság mélyebb rétegeit érinthetik, még jelentősebb költségvetési hatással.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a következő időszakban az állam költéseit az elfogadott éves költségvetési törvény a korábbinál kevésbé fogja meghatározni, sokkal inkább ezek a gazdaságvédelmi akciótervek, amelyekkel a megszokottnál jelentősebb korrekciót hajthat végre év közben a kormány - a parlament támogatásával - a fiskális politikán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!