5p

Hivatalosan alig hét évet élt a MikroCredit Zrt., ám valójában csak három esztendőn át tevékenykedett, akkor is veszteségesen. Egy ideig még pumpálták bele a pénzt a tulajdonosok, ám a Covid berobbanása után feladták a cég megmentéséért indított küzdelmet.

Meglepően sokáig tartott a budapesti székhellyel 2016 júliusában alapított MikroCredit Zrt. cégbírósági bejegyzése, hiszen csak 2017 szeptemberében, vagyis tizennégy hónappal a gründolása után kapta meg a zöld jelzést.

Ám nem emiatt részesült a szokásosnál nagyobb figyelemben a társaság, hanem a tulajdonosi köre miatt. A MikroCreditet alapító grúz cég, a Tbilisziben bejegyzett Hungarian Georgian Investments Co LLC. végső tulajdonosai között ugyanis 2020 márciusában az a Shabtai Michaeli bukkant fel, akit az Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsadójaként ismert Habony Árpáddal is együtt láttak a pesti éjszakában. Shabtai üzleti körén keresztül nemcsak a metróaluljárókban működő Princess Pékségekhez kapcsolódott, hanem a letelepedési kötvényeket közvetítő hét cég egyikének is dolgozott. 

Ez utóbbi az a program, amely Orbán Viktor kabinetfőnöke, Rogán Antal agyából pattant ki, 2012-ben, ám ma már nem működik. Az ellenzék által bevezetésétől kezdve bírált rendszernek köszönhetően a 2013-as indulása és a 2017-es felfüggesztése közötti időszakban körülbelül 20 ezren – a kötvényvásárlókat és a velük költöző családtagjaikat beszámítva – szereztek kötvényvásárlás révén letelepedési vagy tartózkodási engedélyt Magyarországon. 

További kapcsolódási pontként előkerült egy, a „régi” Index által készített videófelvétel, amelyen a Rogán bizalmi emberének számító Kertész Balázs budapesti ügyvédi irodája előtt Shabtai és Nika Gilauri volt grúz kormányfő társaságában egy bizonyos Irakli Rekhviashvili is látható, aki jól hallhatóan kijelentette, hogy egy erőműépítési projekthez a magyar Eximbanktól akar hitelt felvenni.

Ilyen háttérrel az ember azt hihetné, hogy hasítani fog a biznisz. Ám nem így történt. Első üzleti évében, 2018-ban a MikroCredit 174 millió forint gyorskölcsönt nyújtott, 2019 végén azonban már csaknem 340 millió forinttal tartoztak az ügyfelek, vagyis a kívülállók számára úgy tűnt, fut a szekér. Igaz, a cég könyvelője számára már akkor aggodalomra adhatott okot, hogy ennek a mintegy 340 milliónak 2019 végén több mint a negyven százaléka 90 napon belül volt esedékes, a többit pedig maximum egy év alatt kellett törleszteni. A rövid lejáratú kintlevőségek ilyen aránya likviditási gondokat okozhat: ha az ügyfelek nem fizetnek időben, a pénzforgalom fenntartása nehézségekbe ütközhet. 

Nem volt alaptalan a félelem, hiszen a MikroCredit a 2018-as évét közel 1 milliárd forintos negatív eredménnyel zárta, így saját tőkéje a 420 milliós jegyzett tőke alá, 78 millióra esett. Emiatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019 júniusában felszólította a MikroCreditet, hogy azonnal tegye rendbe a pénzügyeit. Ám erre nemhogy nem került sor, hanem a veszteségek csak tovább halmozódtak, a 2019-es év még az előző évinél is magasabb, több mint 1,2 milliárd forintos negatívumot hozott – derül ki az Opten adataiból –, ami a saját tőkéjét már a negatív tartományba (-114 millió) lökte.

Az emiatti újabb jegybanki felszólításra már reagált a cég, a tulajdonos Hungarian Georgian Investments Co LLC összesen 328 millió forintot utalt át a MikroCredit bankszámlájára, majd 2020 februárjában 420 millióról 50 millióra le is szállította a jegyzett tőkéjét. Emellett 2020. szeptember 1-jétől az Union Vienna Insurance Group függő közvetítője lett, hogy hitelfedezeti biztosítás nyújtásával csökkentse a saját és ügyfelei kockázatát.

Ám ezek a lépések sem tudták eloltani a tüzet. Az MNB 2021 májusában visszavonta a MikroCredit Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, illetve pénzügyi szolgáltatás közvetítésére vonatkozó engedélyeit és elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását. Arra hivatkozva, hogy „a MikroCredit saját tőkéje huzamosabb ideje nem érte el a törvényi minimumot, a jegybanknak a tőkehelyzet rendezésére vonatkozó kötelezéseit pedig a társaság nem teljeskörűen teljesítette”.

A hogyan ne vállalkozzunk tipikus esete
A hogyan ne vállalkozzunk tipikus esete
Fotó: Depositphotos

Akkor az MNB azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a MikroCredit Zrt. engedély-visszavonása nincs érdemi hatással a pénzügyi piacokra, hiszen a társaság akkori pénzkölcsöneinek volumene a bankcsoporthoz nem tartozó pénzügyi vállalkozások teljes hitelállományának alig 2 ezrelékére rúg, és a társaság az elmúlt bő egy évben nem végzett aktív tevékenységet.

A felügyelet végelszámolónak az MNB saját cégét, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t (PSFN) jelölte ki. A végelszámolás 2021 végén felszámolásba ment át. 

Ez utóbbi ér véget most a Fővárosi Törvényszék jogerős végzésével, amely a gazdálkodó szervezetet jogutód nélkül megszüntette. Az adós megszűnésére tekintettel pedig a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága a 2024. október 16-án kelt végzésével törölte a társaságot a cégjegyzékből.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!